Index Vakbarát Hírportál

Az amerikai hadsereg megölhette az Iszlám Állam egyik vezetőjét

2023. április 17., hétfő 14:40

Az amerikai erők légicsapásokat hajtottak végre a Szíria északi részén lévő Aleppó tartományban. A műveletek az Iszlám Állam terrorszervezet egyik magas rangú vezetőjét célozták, aki a támadásban vélhetően életét vesztette – jelentette be hétfőn Twitteren az Egyesült Államok hadseregének közel-keleti és közép-ázsiai műveleteit irányító Középső Parancsnoksága (Centcom).

A támadásokban két fegyveres is meghalt – áll a közleményben, amelyben hozzátették, hogy a légicsapásoknak nincsenek civil áldozatai.

A bejelentést tevő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civil szervezet úgy tudja, a légicsapásokat a tartomány keleti részén fekvő Dzsarábulusz térségében hajtották végre.

Az amerikai csapatok támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd–arab milíciaszövetség szintén közölte, hogy a támadások Dzsarábuluszt érték, az akciót pedig a Kobaninál található támaszpontról indították.

Az OSDH vezetője, Rámi Abder-Rahmán a sajtónak azt mondta: a műveletek a dzsihadisták Abu al-Bará néven ismert parancsnokát célozták, aki csaknem egy hónapja rejtőzött el a törökbarát milíciák ellenőrizte területen.

A térségben aktív, Fehérsisakosok néven ismert, nem hivatalos szíriai polgári védelem (SCD) közölte, hogy a légitámadások mellett az amerikai erők szárazföldön is csapást hajtottak végre – számolt be az MTI.

Rovatok