Index Vakbarát Hírportál

Tizennégy magyart menekítettek ki a polgárháborúba sodródott Szudánból

2023. április 22., szombat 11:27

A Szudánban rekedt magyarok egy búvárkiránduláson vettek részt, amikor kiújultak a harcok a felek között.

Facebookon számolt be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról, hogy a polgárháborúba sodródott Szudánból tizennégy magyar és negyvennyolc külföldi állampolgárt menekítettek ki, akik búvárkirándulás céljából voltak az afrikai ország partjainál.

A konfliktus kitörése után a magyar diplomácia felvette velük a kapcsolatot, majd a segítségükkel Szudán helyett Egyiptom felé vették az irányt. A kimenekítettek már biztonságban vannak Egypitomban, ahonnan akár még a hétvégén visszatérhetnek Magyarországra a kairói nagykövetség segítségével. A magyar külügyminiszter kiemelte, a mostani evakuáció magyar vezetésű volt, ám abban más nemzetek is részt vettek. 

A tárcavezető hozzátette, jelenleg nyolc magyar állampolgár tartózkodik Szudánban, akikkel elmondása szerint folyamatos kapcsolatban állnak, és arra készülnek, hogy amint a biztonsági körülmények adottak lesznek, őket is evakuálják.

Egyelőre a repterek használhatatlanok, tehát az evakuációs kísérleteket nem lehet megindítani

– fogalmazott, majd hozzátette, a magyar kormány kapcsolatban van azokkal az országokkal, amelyeknek szintén vannak állampolgáraik Szudánban, és amennyiben valamelyik ország evakuációs művelete megkezdődne, a többi nemzet tagjai is számíthatnak a segítségre.

Rövid bejelentését azzal zárta, hogy a fejleményeket követik, és mindent megtesznek a magyar veszélyeztetettek mihamarabbi biztonságba helyezéséért.

Mint korábban beszámoltunk róla, április közepén ismét kiújultak a harcok a 2021-es puccskísérlet óta hatalmon lévő két rivális tábornok és az általuk irányított milíciák között. A krízis során már több mint négyszázan vesztették életüket, több ezren pedig megsebesültek. A harcokban még az EU szudáni nagykövete is megsérült – az egyébként ír nemzetiségű Aidan O'Harát otthonában támadták meg –, a harcokban pedig a Kreml magánhadseregének is tartott Wagner-magánhadsereg is részt vehet.

A szemben álló felek, a szudáni hadsereg, illetve a velük harcoló félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) pénteken 72 órás tűzszünetben állapodtak meg a ramadánt lezáró ünnep idejére, ugyanakkor a béke még messze lehet.

Szijjártó Péter bejelentését alább tekinthetik meg teljes terjedelmében:

(Borítókép: Kartúm 2023. április 19-én. Fotó: Omer Erdem / Anadolu Agency / Getty Images)

 

Rovatok