Index Vakbarát Hírportál

Ismét beül az iskolapadba Új-Zéland korábbi miniszterelnöke

2023. április 26., szerda 16:56

Jacinda Ardern tanulni és egyúttal tanítani is fog az Egyesült államok egyik legnevesebb egyetemén, a Harvardon. Az volt kormányfő a magas rangú vezetők képzésében segít, valamint a szélsőséges online tartalmak megfékezésének módjait fogja tanulmányozni.

Jacinda Ardern korábban a világ legfiatalabb kormányfője volt, azonban az új-zélandi politikusnő 2023 januárjában lemondott miniszterelnöki posztjáról. „Nem szolgálná Új-Zéland érdekeit, ha továbbra is a helyemen maradnék” – mondta lemondásáról. 

Az ex-kormányfő most bejelentette, egy időre visszavonul a politikától és inkább visszaül az iskolapadba,

ugyanis ősztől megkezdi tanulmányait a Harvard egyetemen.

Ardern az egyetem közpolitikai és kormányzati intézete, a Harvard Kennedy School ösztöndíjasa lesz. A Harvard közlése szerint 

a politikusnő egyszerre két ösztöndíjprogramban is részt vesz majd: Az egyikben tanulni, a másikban tanítani fog.

Ardern egyrészt egy olyan programban vesz részt, amely a közszolgálati szerepkörből átmenő magas rangú vezetőknek szól, valamint az iskola azon programjában is, amelyben különböző szektorokból érkező vezetők segítenek a diákoknak és a tanároknak a vezetői készségek fejlesztésében.

Ezzel egy időben Ardern ösztöndíjas diákként tanul majd a Harvard jogi karán a Berkman Klein Center for Internet and Society nevű kutatóközpontban, ahol a szélsőséges online tartalmak megfékezésének módjait fogja tanulmányozni– írta a CNN.

Ardern közösségi oldalán tette közzé a hírt. A posztban többek között arról írt, hogy a Harvard korábban fontos partnere volt a Christchurch Call nevű kezdeményezés elindításában, amelyet még miniszterelnökként hozott létre 2019-ben a szélsőséges terrorista online tartalmak elleni küzdelem érdekében. A program előzménye, hogy terrortámadás történt a Christchurchben. Ekkor egy mecsetben 51 embert ölt meg egy terrorista, aki élőben közvetítette tettét.

A Kennedy School dékánja, Douglas Elmendorf elmondta, „Jacinda Ardern erős és empatikus politikai vezetést mutatott a világnak. Hazáján túl is tisztelik, és fontos meglátásaival segítheti diákjaink fejlődését, valamint létfontosságú beszélgetéseket generálhat olyan közpolitikai döntésekről, amelyekkel minden vezetőnek szembe kell néznie" – mondta a dékán.

Ardern közölte, tanulmányai miatt fél évre elutazik az Egyesült Államokba, így lemarad az új-zélandi parlamenti választásokról. Hangsúlyozta: miután befejezte tanulmányait, hazatér szülőföldjére.

Elvégre Új-Zéland az otthonom!

– írta a volt miniszterelnök. 

Rovatok