Az előzetes adatok szerint az Üzbegisztánban vasárnap megtartott népszavazáson elfogadták az emberi jogi reformokat és az elnök hivatali idejének meghosszabbítását célzó alkotmánymódosítást.
Az alkotmánymódosítás lehetővé teszi, hogy a 2016 óta hatalmon lévő elnök, Savkat Mirzijojev további két hétéves ciklusra induljon, amikor a jelenlegi mandátuma 2026-ban lejár − közölte az MTI. A vasárnapi referendumon a 90,21 százalékkal elfogadott reform
gyakorlatilag lenullázza Mirzijojev eddigi elnöki mandátumainak számát.
A javaslat emellett ötről hét évre hosszabbítja meg az elnöki mandátum idejét, és a jelenleg is érvényes szabály szerint kettőre korlátozza az egymást követő elnöki ciklusok számát.A hivatalban lévő elnök már a második mandátumát tölti, amely 2026-ban jár le. Így elméletileg lehetővé válik, hogy 2040-ig a 35 milliós közép-ázsiai ország élén maradjon.
Mindeközben a javaslat nagyobb szociális és jogi védelmet is ígér a közép-ázsiai ország polgárainak. A módosításcsomag Üzbegisztánt szociális állammá nyilvánítaná, kibővítve a jóléti jogosultságok körét, lehetővé téve egyebek között a nem mezőgazdasági földtulajdonlást is. Szerepel benne a halálbüntetés eltörlése, valamint nagyobb személyes jogi védelem biztosítása például a rendőrségi őrizetbe vételkor a személyi jogok megerősítésével, valamint a jogellenes és határozatlan idejű fogva tartás elleni védelem jogintézményének bevezetésével.
A 65 éves Mirzijojev megnyitotta a volt szovjet köztársaság gazdaságát, jelentősen javította kapcsolatát a Nyugattal, és visszaszorította a biztonsági szolgálatok hatáskörét a közép-ázsiai országban.