Index Vakbarát Hírportál

Véget ért a George Floyd halálát okozó rendőrök pere

2023. május 2., kedd 18:33

Tou Thao elítélésével véget ért az állami és szövetségi perek sorozata.

A minnesotai bíróság bűnösnek találta Tou Thao korábbi minneapolisi rendőrt George Floyd 2020 májusában történt meggyilkolásában játszott szerepe miatt. Peter Cahill bíró szerint Thao arra bátorította három kollégáját, hogy életveszélyesen járjanak el Floyddal szemben. 

Az ítéletet hozó bíró arról is beszélt, hogy Thao aktívan részt vett a halált okozó intézkedésben, és ő maga is láthatta, hogy George Floyd az életéért küzd, ennek ellenére nem tett semmit, sőt megakadályozta a szemtanúkat abban, hogy segítséget nyújtsanak a férfinak – írja a CNN. 

Az ítélet a George Floyd halálában részt vevő négy rendőrtiszt ellen indított állami és szövetségi perek sorozatának végét jelenti.

„Tou Thao elítélése történelmi jelentőséggel bír” – nyilatkozta az ítélethozatalt követően Keith Ellison minnesotai főügyész, Floyd meggyilkolásával foglalkozó vezető ügyész. „Az elszámoltathatóság nem igazságosság, hanem egy lépés az igazságszolgáltatás felé vezető úton” – fogalmazott a Floyd meggyilkolásának ügyében eljáró vezető ügyész. 

Thao 2022 októberében lemondott arról, hogy ügyét esküdtszék előtt tárgyalják. Cahill bíró augusztus 7-én fog ítéletet hirdetni. 

Rovatok