Kosta Kecmanovic nem tudta megbocsátani a rossz osztályzatot. Hazament apja pisztolyaiért, majd visszatért az iskolába, ahol diáktársai mellett lelőtte a biztonsági őrt, rálőtt tanárnőjére, és még hat diákot megsebesített. A helyszínen elfogták. A szerb kormány péntektől vasárnapig háromnapos gyászt hirdet – jelentette be az ország oktatási minisztere.
„Egyest kapott történelemből, és azután egyszerűen megőrült. Rálőtt a történelemtanárnőre, majd az osztálytársaira. Színötös tanuló volt, strébernek hívtuk” – mesélték a belgrádi Blicnek a belgrádi Vladislav Ribnikar általános iskola tanulói hetedikes társukról, aki apja két fegyverével kilenc embert ölt meg szerda reggel, nem sokkal kilenc óra előtt.
A rossz osztályzat után egyszerűen hazarohant a tanteremből, aztán pisztolyokkal tért vissza, amelyekkel már az iskola előcsarnokában lövöldözni kezdett.
Nyolc diák és az iskola biztonsági őre halt meg a vérengzésben – áll a hivatalos rendőrségi közleményben. A hatóságok megerősítették, hogy a sérültek egyike a tanárnő. Rajta kívül még hat diákot szállítottak sürgősségi ellátásra az egyik közeli ügyeletes kórházba.
A helyszínen, az iskola udvarán fogták el a gyanúsítottat, Kosta Kecmanovicot, az iskola 2009-ben született tanulóját, akit a rendőrök őrizetbe vettek.
Az ámokfutó tizenéves nemcsak a tanteremben gyilkolt. A földszinti osztályban öt osztálytársával végzett, három áldozatát és a biztonsági őr holttestét azonban az iskola előcsarnokában fedezték fel.
A kórházba vitt diákok közül ketten válságos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek. A többieket lőtt sebekkel ápolják. Kosta Kecmanovic 53 éves történelemtanárnőjét, Tatjana Stevanovicot hason lőtte, de a nő állapota stabil. A belgrádi Klinikai Központban az összes, délelőttre tervezett műtétet lemondták, hogy elláthassák az iskolai mészárlás sérültjeit.
Kosta Kecmanovic osztálytársai egyébként felidézték, hogy a gyilkos előző nap egy szülinapi bulin volt osztálytársánál, és akkor még semmi jelét nem mutatta, hogy mire készül.
Az öldöklést a szemtanúk szerint az iskola előcsarnokában kezdte, és csak utána ment be osztályába. Az első lövések eldördülése után egyesek petárdának vélték a robajt, de miután rájöttek, mi folyik, kétségbeesetten menekültek vagy menekítettek. Egy fiú például elrohant húgát kimenteni az órájáról. Az áldozatok között két diáklányt egymásra borulva találtak: a feltételezések szerint egymást próbálták védeni.
A rendőrség gyorsan megjelent, és letartóztatta a gyilkost.
A Belgrád előkelő negyedének tartott vracari iskolában több jeles személyiség gyermeke tanul. Ide jár többek között a kereskedelmi miniszter két gyereke, egy kosarazó, egy énekesnő és egy műsorvezető csemetéje. Ők kivétel nélkül megúszták a vérengzést, szüleiket azonban sokkolták a történtek.
A Novosti értesülése szerint az ámokfutó 14 éves fiú egy ismert belgrádi radiológus fia.
Két pisztollyal és több tárral érkezett az iskolába. A helyszínelés során kiderült, hogy a két fegyver egyike egy szerb gyártmányú Zastava CZ99-es. Kosta Kecmanovic hátizsákját egy tanteremben fedezték fel a nyomozók. Három Molotov-koktélt találtak benne, amelyeket szerencsére nem volt alkalma bevetni.
A becslések szerint az 1990-es évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál. Szerbiában száz lakosra átlagosan negyven lőfegyver jut. Az iskolai lövöldözések – az Egyesült Államokkal ellentétben – viszont nagyon ritkák az országban.
A belgrádi lapok szerint Kosta Kecmanovic apjának két pisztolya volt. Mindenképpen szokatlan, hogy egy szakorvos – ha igazak a lapértesülések – fegyvereket tartson otthonában.
A rendőrség azonnal megszállta a gyilkos szüleinek lakását, ahol egyikük jelenlétében házkutatást tartanak.
Nem vonható büntetőjogi felelősségre az a hetedikes fiú, aki szerdán lelőtte nyolc diáktársát és az iskolaőrt, és további hat diákot és egy tanárt megsebesített, mert még nem töltötte be a 14. életévét – közölte a belgrádi főügyészség szerdán, amelyről az MTI adott hírt.
A fiú csak július végén lesz 14 éves, a szerbiai törvények szerint pedig csak a 14 éven felüliek büntethetők.
Egy hónapon át tervezgette a bűntényt a 14 éves Kosta Kecmanovic – hangzott el Branko Ruzic oktatásügyi és Danica Grujicic egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján szerda délután.
Arról is beszéltek, hogy a gyilkosságot előre eltervezte a 14 éves gyanúsított, a házkutatás során kiderült, előre elkészített listája volt, amelyen azoknak a diákoknak a neve szerepelt, akiket meg akart ölni – írja a Szabad Magyar Szó.
A lap arról is beszámolt, hogy a rendőrség letartóztatta Kecmanovic édesapját.
„Az apa állítja, hogy széfbe zárva tartotta a fegyvereit, de ezek szerint a gyermek nyilvánvalóan tudta a kódot, amely a széfet nyitotta. A két pisztoly mellett három teli tárat is találtak. Nem hivatalosan úgy tudjuk, hogy a fiú édesapjával együtt járt és tanult lőni. A férfi ellen megtesszük a megfelelő jogi lépéseket” – mondta Grujicic az újságíróknak.
Branko Ruzic oktatási miniszter ezeken felül bejelentette, hogy a szerb kormány péntektől vasárnapig háromnapos gyászt hirdet.
A tárcavezető szerint az ilyen támadásokért nagyrészt a filmek, a számítógépes játékok és az úgynevezett nyugati értékek terjedése tehető felelőssé. Mint mondta, fordulatra lesz szükség a szerbiai oktatási rendszerben, hogy az ilyen esetek ne váljanak általánossá Szerbiában – írja az MTI.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke részvétét fejezte ki Vladimir Orlicsnak, a Szerb Nemzetgyűlés elnökének a belgrádi iskolában történt lövöldözés miatt.
Az Országgyűlés elnöke az írta, „mély megrendüléssel értesültem róla, hogy szerda reggeli lövöldözésnek legalább kilenc áldozata és több sérültje is van”.
„Az ilyen hirtelen, brutálisan megszakított fiatal életek a szomorúság és a fájdalom mély nyomát hagyják maguk után” – fogalmazott.
Kövér László a magyar Országgyűlés nevében őszinte részvétét fejezte ki a tragédia minden érintettjének, a szeretteiket elvesztő családoknak, akik gyászában és fájdalmában osztozunk.
Az Országgyűlés elnöke táviratában mielőbbi felépülést kívánt a lövöldözés sérültjeinek, írja az MTI.
(Borítókép: Rendőrök kísérnek egy hetedikes diákot, akit azzal gyanúsítanak, hogy több lövést adott le egy iskolában Belgrádban 2023. május 3-án. Fotó: Oliver Bunic / AFP)