Index Vakbarát Hírportál

Elmondta a szerbiai lövöldöző, miért kezdett öldöklésbe az utcán

2023. május 7., vasárnap 10:57

Legalább nyolcan meghaltak, további tizennégyen pedig megsebesültek, amikor egy férfi automata fegyverből rálőtt az emberekre Mladenovácon csütörtök késő este. A fiatal férfi most vallomást tett.

Beismerő vallomást tett az a 20 éves férfi, aki csütörtök késő este gépkarabéllyal lövöldözött a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén – közölte az illetékes ügyészség.

A közleményben U. B. monogrammal szereplő elkövető 

azt vallotta, a lövöldözéssel a településeken élőket akarta megfélemlíteni.

Az ügyészség minősített emberöléssel, fegyverek és robbanószerek illegális birtoklásával, viselésével és kereskedelmével, valamint emberrablással vádolja.

A vádhatóság közleménye szerint a házkutatás során a férfinél számos fegyvert és lőszert találtak, és a nyomozás által az is kiderült, hogy U. B. a tette elkövetése után ellopott egy gépjárművet, majd az autópálya egyik fizetőkapujánál

robbanószerrel fenyegetett meg egy taxist és várandós utasát,

ezt követően pedig a taxisofőrt arra kényszerítette, hogy vigye el a közép-szerbiai Kragujevac melletti faluba, ahol később a rendőrök elfogták.

A férfi előzetes letartóztatásba került, mert a gyanú szerint fennáll a szökés, illetve a tanúk megfélemlítésének lehetősége, ahogy az is, hogy megismétli korábbi bűncselekményét.

Sorozatos lövöldözések Szerbiában

Az utcai lövöldözés előtti napon egy 13 éves, hetedikes fiú ölte meg nyolc társát és az iskolaőrt, valamint sebesített meg egy tanárt és további hat diákot. Az egyik sebesült diáklány még mindig életveszélyes állapotban van.

Szombaton temették el a szerdai és a csütörtöki mészárlás néhány áldozatát, Szerbiában péntektől vasárnapig háromnapos nemzeti gyászt tartanak.

A lövöldözéseket követően a szerb elnök és a kormány számos tagja a fegyvertartásra vonatkozó jogszabály szigorítását jelentette be. Emellett a jövőben minden iskolában állandó rendőri felügyeletre lehet számítani, hogy a szerdaihoz hasonló esetek ne ismétlődhessenek meg.

Számos bűncselekmény történt

Közben a gyilkosságokkal kapcsolatos több bűncselekmény és fenyegetés is történt az országban. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint az iskolai lövöldözésről egy hamis videó jelent meg a közösségi médiában, a rendőrség ezért a köznyugalom megzavarása gyanújával indított nyomozást a felvétel egyelőre ismeretlen elkövetője ellen.

A rendőrség elfogott egy férfit, aki azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit megöl a vajdasági Rumában. Egy fiatalkorú lányt azért hallgattak ki, mert közösségi oldalán az iskolai lövöldözés áldozatain gúnyolódott.

Újvidéken három középiskolás fiú írt ki fenyegető üzeneteket a közösségi oldalán, és fegyverekről töltött fel képeket. Őket is kihallgatták. A közép-szerbiai Cacakon és Velika Planában a rendőrség nagyobb mennyiségű fegyvert és lőszert foglalt le, két férfit illegális fegyvertartás és -kereskedelem, valamint robbanószerek készítésének gyanújával elfogtak.

A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, 

Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut.

Iskolai lövöldözések viszont nagyon ritkán fordulnak elő az országban, és azokat eddig egyetlen esetben sem fiatalkorú követte el. Az utóbbi évek legsúlyosabb ámokfutása éppen tíz évvel ezelőtt történt, amikor a Belgrádtól 50 kilométerre délre található Velika Ivanca faluban egy férfi 13 rokonát gyilkolta meg.

Mivel az iskolai lövöldözés elkövetője még nem töltötte be a 14. életévét, büntetőjogilag nem vonható felelősségre. A mladenovaci ámokfutás elkövetője pedig októberben tölti be 21. életévét, így a szerbiai büntető törvénykönyv értelmében életfogytig tartó börtönbüntetésre nem ítélhető, a legszigorúbb kiszabható ítélet 20 év letöltendő szabadságvesztés.

A kormány a büntethetőség alsó korhatárának 14-ről 12 évre csökkentését is bejelentette.

(Borítókép: Helyszínelés Mladenovácon 2023. május 5-én. Fotó: Andrej Isakovic / AFP) 

Rovatok