Index Vakbarát Hírportál

Csípős választ adott a sorosozásra a magyar nemzetiségű miniszterelnök-jelölt

2023. május 11., csütörtök 16:45

Csütörtökön Zuzana Caputová köztársasági elnökkel adott közös interjút Ódor Lajos, Szlovákia leendő miniszterelnöke. A magyar nemzetiségű politikus több témát érintett, majd Robert Ficónak is üzent.

Mint arról már beszámoltunk, Zuzana Caputová szlovák államfő vasárnap délutáni bejelentése szerint az előrehozott választásokig szakértői kormányra bízza Szlovákia irányítását. Az ország élére a Szlovák Nemzeti Bank alelnökét, Ódor Lajost kérte fel.

Ódor Lajos a szlovákiai TA3 televízióban elárulta: már több hónapja készül arra, hogy betöltse a miniszterelnöki pozíciót a szakértői kormányban.

„Nem azért vállaltam, hogy legyen egy olyan bekezdés is az életrajzomban, hogy miniszterelnök voltam”  – jegyezte meg a jövőbeli kormányfő, aki hozzátette: legfontosabb feladatának a feszült társadalmi helyzet megnyugtatását tartja.

Az interjúból kiderült, hogy Caputová és Ódor közösen döntött arról, kik kerülhetnek be a kormányba. „Vétójogom volt a miniszterekkel kapcsolatban, és a legtöbb minisztert én javasoltam. A kiválasztás közös volt, de a felelősség a köztársasági elnöké” – jegyezte meg a miniszterelnök-jelölt.

Fico megint nem fért a bőrébe

Ódor Lajos jelezte: tisztában van azzal, hogy nem sok esélye van arra, hogy leendő kormánya bizalmat kapjon a szlovák parlamentben, de ez nem tántorítja el a céljaitól.

„Segíteni akarunk a sebezhető társadalmi csoportoknak is, akár az infláció kapcsán, de más társadalmi problémák kapcsán is. Azonban nem vagyok híve az egységes, mindenkinek egyformán járó támogatásoknak, szerintem azoknak kell segíteni, akik valóban rászorulnak” – szögezte le a leendő ügyvezető miniszterelnök.

Zuzana Caputová arról beszélt: nem tartja hibának, hogy Robert Ficót nem tájékoztatta személyesen a szakértői kormány tervezett összetételéről.

„Teljesen világos volt, hogy egy ilyen beszélgetésnek semmi értelme, hazugságokat terjeszt rólam, a készülő kormányt pedig egy idegen hatalom képviselőjének tartja” – idézte Caputovát a Paraméter.

Fico Ódor Lajost is Soros-ügynöknek nevezte, mert tanít a Soros György által még Budapesten alapított, ma már bécsi CEU-n, a Közép-európai Egyetemen.

Köszönöm Robert Ficónak, hogy a kormánya jelölt engem a Szlovák Nemzeti Bank alelnöki posztjára

– válaszolta Ódor arra kérdésre, hogy mit gondol Fico sorosozásáról.

Rovatok