Index Vakbarát Hírportál

Elfogták Európa legnagyobb drogkartelljének vezetőit

2023. május 12., péntek 06:37

Legalább hét tonna kokain illegális kereskedelmében vett részt az a tizenhárom férfi – az úgynevezett balkáni kartell tagjai –, akit csütörtökön fogott el a szerbiai rendőrség az ország több városában végrehajtott, az Európai Rendőrségi Hivatallal (Europol) összehangolt akciójában – közölte Ninoslav Cmolic, a szerbiai bűnügyi rendőrség vezetője.

A tájékoztatás szerint Európa legnagyobb drogkartelljének vezetőit fogták el Belgrádban, Szabadkán és Nagybecskereken.

A húsztagú banda többi tagja már börtönbüntetését tölti más európai országokban.

A bűnügyi rendőrség vezetője közölte: a kábítószert 2020-ban foglalták le Európa több országában, ahová Dél-Amerikából Afrikán keresztül érkezett a kokain.

Ninoslav Cmolic arra is rámutatott, hogy a balkáni kartell más kartellektől függetlenül működött, a csütörtöki akcióval voltaképpen az egész bűnbandát felszámolták, azt viszont még vizsgálják, hogy mely más csoportokkal állt kapcsolatban.

Mint a minap az Indexen megírtuk, szintén az Europol segítségével fogtak el a rendőrök egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó csoportot Belgiumban.

Rovatok