Mióta Recep Tayyip Erdogan 2002-ben hatalomra került, most először fordul elő, hogy valós esély van a leváltására – a rendkívül töredezett török ellenzék ugyanis közösen indul a szerintük diktatúrát építő török elnök ellen. De mik a kampány fő témái, kik a jelöltek, és a legfontosabb: lesz-e új elnöke Törökországnak?
Most vasárnap tartják egy időben a nemrég még földrengések sújtotta Törökországban az elnök- és a parlamenti választást. Annak ellenére, hogy márciusban az ellenzék még azt szerette volna elérni, hogy azt a későbbi, júniusi időpontban rendezzék meg, így is nagy eséllyel indulnak a választáson:
ez lesz ugyanis az első olyan választás az elmúlt 20 évben, amikor az ellenzék akár le is győzheti a kritikusai szerint diktatúrát működtető Recep Tayyip Erdogant.
Ugyanakkor az összefogásban szereplő hat párt után Hatok Asztalának nevezett, balközéptől a szélsőjobbig terjedő koalíció így is nehéz feladatra vállalkozott: a pálya ugyanis egyértelműen nem az ő irányukba lejt, de mivel az Erdogan-rezsim az eddigi legnagyobb válságával néz szembe, így egyáltalán nem esélytelenek.
Hogy mennyire nem áll jól az Erdogan által húsz év alatt gondosan felépített autoriter rendszer, jól mutatja az inkumbens elnök kampánya. Erdogan alapvetően egy rendkívül intenzív, ám pozitív kampányt vezetett, ahol magát mint Törökországot építő vezért mutatta be: az ő vezetésével kezdték el építeni az ország első atomerőművét, átadták az első török gyártású anyahajót és elektromos autót, ráadásul mivel nemrég találtak Törökországhoz közeli gázmezőket, így az orosz gáztól való függőséget ha nem is szüntette meg, de csökkentette.
Az elnök lényegében azzal kampányol, eddig mi mindent ért el, azonban a java még hátravan, amikor Törökország, kilépve a régióból, felkerül a világtérképre jelentősebb középhatalmi státusszal, ami a több százezreket megmozgató gyűlésein visszatérő elem volt.
Erre pedig szüksége is van egy olyan ország regnáló elnökének, ahol arról vitatkoznak, hogy a tavaly tetőző infláció 85 százalékos vagy 176 százalékos volt.
Előbbi számot a hivatalos központi adatok, míg utóbbit az ellenzék mellett gazdasági szakemberek állították.
Erdogan pedig tudja, mennyire képes ártani egy rendkívül rossz gazdasági helyzet: 2002-ben pártja, az AKP is egy gazdasági válságot kihasználva került hatalomra, ráadásul úgy, hogy rajtuk kívül mindössze egy párt jutott be a parlamentbe, a kemalista – tehát szekuláris – baloldali Köztársasági Néppárt (CHP), míg az akkori kormánypártok meg sem ugrották a bejutási küszöböt.
Ugyan az infláció azóta már csökkent, de még így is bőven 40 százalék felett van (az április 24-én közölt adatok szerint 46,4 százalék), ráadásul az infláció letörésében a kézivezérelt török jegybank monetáris politikája, illetve az elnök választások előtt bevezetett, jóléti politikai lépései sem segítettek.
Ilyen magas infláció mellett az alapkamat mindössze 8,5 százalék, miközben az Erdogan-rezsim az utóbbi időben szociális transzfereivel szórja a pénzt: a nyugdíj mértékét az elmúlt egy évben megötszörözték, míg a minimálbért megháromszorozták – ráadásul Erdogan azt ígérte, ha hatalmon maradnak, akkor még idén nyáron tovább növelik a minimálbért.
Ugyanakkor azt nem tudni, hogy miből: a magas infláció mellett ugyanis az állam kénytelen eladni dollártartalékait, hogy fizetőképes maradjon, amivel tovább gyengítik az amúgy sem erős török lírát. Ráadásul a februári, több mint ötvenezer emberéletet követelő földrengések helyreállítására a török pénzügyminisztérium számításai szerint 103,6 milliárd dollárra lenne szükség,
ami az ország 2021-es GDP-jének 12,5 százaléka.
Azért a kampányát külföldi állam- és kormányfőkkel, például az azeri Ilham Alijevvel is erősítő Erdogan kampányából a negatív elemek sem maradtak ki: azt állítja, a törökök aközül választhatnak, hogy a jelenlegi „büszke, hazafias, vallásos törökök” és a „whiskyt fogyasztó, istentagadó, szexuális devianciával rendelkező kemalista elitek” vagy pedig „a kurd terroristák” közül ki vezesse az országot.
A ring másik oldalán az egykori bürokrata, 2002 óta parlamenti képviselő, 74 éves Kemal Kilicdaroglu áll, aki a hat ellenzéki pártból álló összefogás közös jelöltje. Az alapvetően kemalista CHP-pártelnök Kilicdaroglu alevita, a legnagyobb vallási kisebbséghez tartozik – amikor az ellenzéki pártok az ő személyében egyeztek meg, az volt a cél, hogy ezzel akár pluszembereket tudjanak az urnáknál megszólítani.
Kilicdaroglu és a Hatok Asztala viszonylag egyszerű, ám annál összetettebb témával kampányol: megállítani az elmúlt húsz év antidemokratikus folyamatait.
Ami kapcsán eltörölnék a 2017-es – az EBESZ szerint nem teljesen fair és tisztességes – népszavazáson szentesített elnöki rendszert, és a helyére egy demokratikus, parlamenti rendszert emelnének. Továbbá visszaadnák a jegybank és a bíróságok függetlenségét is.
Az ellenzék még korábban mutatta be 12 pontból álló választási programját, amiben többek között azt ígérték, egy éven belül egy számjegyűre faragják az inflációt – azóta Erdogan költekezései nyomán ezt már két évre módosították, míg maga a választási költségvetést folytató regnáló elnök egy évet ígér, igaz, az ellenzékkel szemben konkrét tervet nem vázolt fel e kapcsán.
Kilicdaroglu magát kompromisszumkész politikusnak mutatja, aki hidakat építene a rendkívül megosztott és töredezett török politikai térben, ugyanakkor ez nem egy hálás feladat:
a Hatok Asztala a baloldaltól egészen a szélsőjobboldalig terjed, és vannak benne korábbi AKP-s politikusok, szekuláris baloldaliak és vallásos iszlamisták is.
Sok témában eltérően látják a világot, például a Törökországot égető kurd kérdésben vagy az ország EU-csatlakozása kapcsán. Az egyetlen összekötő kapocs az Erdogan-ellenességük, illetve a parlamenti rendszerhez való viszonyuk – igaz, egyáltalán nem biztos, hogy ha a rendkívül erős elnöki pozíciót valamelyikük megkaparintaná, akkor arról szívesen lemondana.
A választások annak ellenére kiélezettek, hogy a pálya egyértelműen Erdoganék felé lejt: inkumbens elnökként a világ összes líráját elígérte már, hogy 20 évnyi hatalom után ismét újraválasszák, emellett a török médiahelyzet sem az ellenzéknek kedvez, mivel a médiumok 90 százaléka kormányzati szereplők vagy az állam tulajdonában van.
Ráadásul a török választásokat az EBESZ már régóta nem tartja sem fairnek, sem tisztának: a legutóbbi, 2018. június 24-én tartott előrehozott elnök-, illetve parlamenti választásról írt zárójelentésben ugyan úgy fogalmaztak, hogy az állampolgárok valódi választási lehetőségek közül választhattak, de rögtön leszögezik:
legutóbb Erdogan és pártja jelentős előnyt élvezett a kampányban.
Ennek ellenére a közvélemény-kutatásokban jelenleg Kilicdaroglu vezet, ráadásul korábbi párttársa, a rossz nyelvek szerint eleve a rezsimellenes szavazatok megosztása miatt rajtvonalhoz álló Muharrem Ince indulásának visszavonásával ez az előny még inkább növekedhetett.
A május 4-i közvélemény-kutatási embargó előtt a legtöbb kutatás Kilicdaroglu előnyét mérte, ugyanakkor továbbra sincs könnyű helyzetben, mivel egy lendületes, energikus kampányhajrával Erdogan a korábbi, olykor két számjegyű hátrányát lefaragta. Bár a legutolsó, már az embargó után kijött kutatás szerint akár már az első fordulóban meglehet az 50 százalék + 1 szavazat a korábbi gazdasági szakembernek.
Pénzváltó Nikolett Törökország-szakértő, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője úgy látja, nagyon kiélezett verseny várható mind az elnök-, mind a parlamenti választáson.
A szakértő szerint ennek oka amellett, hogy eleve Erdogan felé lejt a pálya, az, hogy az autoriter vezető elég erőteljes kampányhajrát folytatott.
Erdogan egy nagyon karizmatikus politikus, és mindig jól tudta mobilizálni az embereket. Nagyon sok helyszínre ellátogatott, ahol nagygyűléseket tartott, ezenkívül volt, hogy más tartományból buszoztatták az embereket [a gyűlésekre]
– fogalmazott Pénzváltó az Index azon kérdésére, hogy mi lehet az oka Erdogan erősödésének a választásra ráfordulva, ugyanakkor hozzátette, ebben közrejátszhatott az is, hogy a kampányfinisben hatalmas osztogatásokba és ígéretekbe kezdett – például ingyenföldgázt is kínál a lakosság számára, sőt új alkotmányt is belebegtetett, hogy ezzel is kifogja a szelet a rendszer antidemokratikus mivoltát kritizáló ellenzéki kritikák elől.
Emellett Pénzváltó úgy látja: Erdogan víziója, miszerint Törökország évszázada most kezdődött el, vonzó a választók számára, miközben a kormányzati média túlsúlya miatt az ellenzék eleve nehezebben tudja eljuttatni az üzeneteit a választókhoz.
Ráadásul, mint emlékeztet, a török Btk.-ban van olyan passzus, amely lehetővé teszi azt a hatóságok számára, hogy az elnököt, a kormányt vagy az államot kritizálókkal szemben fellépjenek – például az isztambuli polgármester, Ekrem Imamoglu ellen is azért indítottak még korábban eljárást, amiért egy kijelentésével „megsértette” a választási bizottság munkáját.
Ugyanakkor a kutató szerint ha ez hátráltatja is az ellenzéket, az üzeneteit nem befolyásolja jelentősen: a kampány során továbbra is élesen bírálták a kormányt, bár alapvetően Kilicdaroglu is egy pozitív kampányt vezetett.
A választás tisztaságát, Pénzváltó úgy látja, joggal vitatják. Az ellenzék szerinte jogosan tart attól, hogy a választások nem teljesen lesznek tiszták. Az elnöki rendszer bevezetéséről döntő 2017-es népszavazás alkalmával például elfogadtak nem lepecsételt szavazólapokat is, ami akár 2,5 millió szavazatot is érinthetett, a bíróságok és a választási bizottság pedig a kormány ellenőrzése alatt állnak.
Emellett szerinte komoly probléma, hogy a februári földrengés következtében mintegy hárommillió ember volt kénytelen elhagyni a lakhelyét, de közülük csak 133 ezren regisztráltak át másik településre szavazni, így egyelőre nem tudni, hányan, hol és mennyire ellenőrizhetően fogják tudni leadni a voksukat. Ráadásul sokak számára kérdéses az is, hogy Erdogan könnyen átadná-e a kormányrudat egy esetleges elnökváltás esetén.
Bármi is lesz a vége, nem lesz egyszerű helyzet egyik oldalon sem. Nem biztos, hogy a vesztesek el fogják fogadni a választások eredményét ezen bizonytalanságok miatt
– fogalmazott Pénzváltó Nikolett.
A parlamenti választásra áttérve Pénzváltó arra számít, ott valószínűleg az AKP szerzi meg a legtöbb mandátumot, ugyanakkor az már egyáltalán nem biztos, hogy ezzel együtt meglesz a választási szövetségüknek az abszolút többség is.
Ebben az esetben pedig nagy szerep hárulhat a Zöld Bal párt zászlója alatt induló kurd pártra, a HDP-re, amely akár a mérleg nyelve is lehet.
A közvélemény-kutatások szerint a kurdokkal kiegészült baloldali párt akár 10–11 százalékot is elérhet, azaz bőven megugranák a választásra 7 százalékra csökkentett bejutási küszöböt (korábban tíz volt), miközben az AKP és a vele együtt induló pártok szövetségét és a Hatok Asztalát is hibahatáron belül, 40–45 százalékra mérik.
Mint arra Pénzváltó emlékeztet, a kurd HDP képviselői azért a Zöld Bal listáján indulnak, mert a párt vezetői attól tartottak, Erdoganék ellehetetlenítik az indulásukat. A HDP ellen ugyanis jelenleg is alkotmánybírósági eljárás folyik.
Ugyanakkor kérdés, hogy ha csak a kurdokkal együtt lehet meg bármelyik tömbnek a többség, akkor ki mellé állnak:
Erdoganék ugyanis már régóta üldözik a kurdok egyes csoportjait, míg a Hatok Asztalában a szélsőjobboldali Jó Párt szintén erősen kurdellenes politikát folytat.
„Ha meglesznek az eredmények, a kurdok akár mindkét féllel leülhetnek tárgyalni, hogy megnézzék, ki tudna nekik többet ajánlani” – véli Pénzváltó, ugyanakkor hozzátette: a kurd párt eleve nem indított saját elnökjelöltet, hanem az ellenzéki Kilicdaroglu melletti szavazásra buzdított.
Jelenleg a közvélemény-kutatások alapján az sem kizárható, hogy osztott hatalom lesz, azaz az elnöki pozíciót az egyik, míg a parlamenti többséget a másik tömb szerezné meg, ami rendkívül nehézzé tenné Törökország irányítását – Erdogan nem véletlenül kampányol azzal, hogy ő és pártszövetsége a stabilitást és a folytonosságot jelentené.
„Erdogan nagy előnye, amivel érvel is, hogy a stabilitás miatt maradjon a status quo. A hatpárti ellenzéki koalíció helyzete bizonytalan, széthúznak, nincs kormányzati tapasztalatuk, emellett ha osztott hatalom lenne, az bizonytalansággal járna. A másik oldalon az ellenzéki szavazóknak pedig már elege van Erdoganból –
ez egy Erdogan vagy nem Erdogan szavazás lesz sokak számára
– mutatott rá a választás tétjére Pénzváltó.
A szakértő emiatt arra számít, hogy osztott hatalom esetén nem sokáig maradna így a helyzet: már a kormányalakítás sem lenne feltétlenül könnyű, ha pedig ez sikerülne is, a török alkotmány lehetővé teszi, hogy az elnök bármikor bármilyen okból feloszlathassa a parlamentet, emellett a 600 tagú parlament háromötödös többséggel oszlathatja fel magát, amikor nemcsak új parlamentet, hanem elnököt is választanának a törökök.
Mint Pénzváltó emlékeztet, hasonló történt 2015-ben, amikor az AKP ugyan megnyerte a választásokat, de többsége nem lett a Török Nagy Nemzetgyűlésben, emiatt néhány hónappal később előrehozott választásokat tartottak.
Ugyanakkor bármi is lesz a vége, osztott hatalom vagy sem, egy biztos: nem könnyű helyzetben fogja folytatni Erdogan a kormányzást, vagy veszik át a hatalmat Kilicdarogluék.
A gazdasági helyzet nem túl rózsás, és az infláció továbbra is magas.
„Akárki fog nyerni, a török gazdaság nem lesz sokkal jobb helyzetben, mivel ez egy strukturális válság, amit rövid távon nem lehet megoldani. Erre még olyan külső, világpolitikai folyamatok is hatnak, amikre a török elnöknek nincs ráhatása” – zárta gondolatait Pénzváltó.
(Borítókép: Kemal Kilicdaroglu és Recep Tayyip Erdoan kampányplakátjai. Fotó: Tunahan Turhan / SOPA Images / LightRocket / Getty Images)