Index Vakbarát Hírportál

Szétesett a szlovákiai magyarok összefogása

2023. május 16., kedd 20:49

Egyre távolabb, hogy a szeptember 30-i választás után lesz képviseletük a Szlovák Nemzeti Tanácsban a szlovákiai magyaroknak.

„A politika vulgarizációja és az a politikai stílus, amit képvisel az OĽaNO volt képviselője, veszélyezteti a Szövetség eredeti értékrendjét, ezért nem maradhatunk a pártban” – jelentette be Rigó Konrád, a három korábbi szlovákiai magyar párt által létrejött Szövetség a korábbi pártokból létrejött egyik platformjának, a liberális Hídnak a vezetője.

A Most-Híd azután döntött úgy, hogy kilép a Szövetségből, hogy a párt egyik platformja, az MKP bejelentette: a szlovákiai magyar pártokat megosztó Gyimesi Györgyöt, korábbi OĽaNO-s parlamenti képviselőt is felteszik a párt listájára a szeptember 30-i választáson.

A választási listát alapvetően a párt, tehát a Szövetség állítja össze, ugyanakkor annak összetételét a pártot alkotó három platformnak, a konzervatív, a magyar kormánnyal jó kapcsolatokat ápoló MKP-nak, a korábbi szlovák–magyar liberális vegyespárt Hídnak, illetve a legutóbbi, 2020-as választások előtt a szlovákiai magyar pártok összefogásáért létrejött Összefogás Mozgalomnak is támogatnia kellene.

Ugyanakkor a Híd-platform előre jelezte: számukra Gyimesi nem elfogadható politikus, ezért ha ő jön, akkor ők mennek – ezt az ígéretét pedig a platform május 16-án be is váltotta, miután a platform legfelsőbb döntéshozó szerve ellenszavazat nélkül, 37 igen, 5 tartózkodás és három nem szavazás mellett megszavazta, hogy ott hagyják a szlovákiai magyarokat egyesíteni kívánó Szövetséget – számol be róla a Napunk.

Ez annak fényében nem meglepő, hogy Rigó Konrádnak személyes ellentéte is van Gyimesivel: az egykori OĽaNO-s parlamenti képviselő korábban nemzetárulónak titulálta Rigót, emellett egyszer bolond embernek nevezte – utóbbi miatt Rigó jogi eljárást is indított Gyimesivel szemben.

Mivel a Híd pártként megszűnt létezni a Szövetségbe való beolvadásával, így jogilag csak úgy tudják ott hagyni a Szövetséget, hogy az egységpárton belüli platformot átnevezik 3. platformnak, majd felmondják az összes belső megállapodást – így a hidas politikusok lemondanak a pártszervekben betöltött tisztségeikről, illetve azon listás helyekről is, amiket a szlovák parlamenti és EP-választás listán kaptak volna, majd egyszerűen kilépnek a pártból.

Hogyan tovább, szlovákiai magyar politikusok?

A közleményben megjegyzik, hogy a Szövetség elhagyásával a Híd nem hagy fel a politikával,

mivel csütörtökön megtartja a párt alakuló közgyűlését.

Így jelenleg már legalább három szlovákiai magyar lista is lesz a szeptember 30-i előrehozott választáson: a Szövetség ugyanis még korábban nem tudott megállapodni a Simon Zsolt vezette Magyar Fórummal, és a Híd-platform kilépésével, majd párttá alakulásával vélhetően ők is elindulnak a választáson – illetve „harmadik és felediknek” beszámolhatjuk akár a jelenleg parlamenten kívüli liberális Progresszív Szlovákiát, amin belül működik egy magyar platform.

Ennek vezetője, Forró Tibor vélhetően befutó helyet kap majd a listán. Ez pedig igencsak nehezíti, hogy szeptember után ismét legyen szlovákiai magyar párt a Szlovák Nemzeti Tanácsban, ugyanis

a szlovákiai magyar pártok már 2020-ban se jutottak be a szlovákiai magyar szavazatok megoszlása miatt, pedig akkor csak két lista indult.

Mint korábban részletesen bemutattuk, a szlovákiai magyar pártok összefogása elég nehezen jött létre, illetve a platformok – de leginkább az MKP és a Híd – közötti ellentétek miatt nem is mindig működött tökéletesen.

Ugyanakkor a viszonylag sikeres önkormányzati választások után az egységpárt egysége roskadozni kezdett, amikor az MKP-platform elnöke, Berényi József sajtóhírek szerint szerette volna eltörölni a párton belül a platformokat, amivel a Szövetség lényegében egy MKP által dominált párttá vált volna.

Ugyanerről a tervéről Berényi később hivatalosan letett, azonban Gyimesi Györggyel való tárgyalásuk során a Híd végig jelezte: ők nem hajlandók egy listán szerepelni a szerintük populista Gyimesivel, így amennyiben az MKP a számukra fenntartott listahelyek egyikére Gyimesit jelölik, akkor ők ott hagyják a pártot.

Gyimesi indulásának a bejelentésekor egyébként kijelentette: ő együtt szeretne működni a Híd-platformmal is, azonban ha ők a távozás mellett döntenének, szerinte a Szövetség akkor is képes lehet megugrani az ötszázalékos bejutási küszöböt.

(Borítókép: Rigó Konrád. Fotó: Facebook)

Rovatok