Egy négyszemközti megbeszélésen akadt ki a francia elnökre a korábbi brit kormányfő. Azon vitatkoztak, hogy az ukrajnai menekültválságra megfelelő választ adott-e a brit kormány. Johnson majdnem összeverekedett Macronnal.
Boris Johnson és Emmanuel Macron francia elnök viszonya híresen rossz. A korábbi brit miniszterelnök kommunikációs főnöke egy podcastban újabb részleteket árult el Johnson botrányokkal tarkított miniszterelnökségéről. Johnson egy négyszemközti beszélgetésen állítólag veréssel fenyegette meg Macront, valamint Putyin nyalókájának nevezte.
Guto Harri, a Downing Street korábbi kommunikációs igazgatója hogy szerint Johnson azért akadt ki a francia elnökre, mert az bírálta Nagy-Britannia ukrajnai menekültválságra adott válaszát – írja a Politico.
Úgy emlékszem, egy kisebb csapattal volt egy reggeli értekezletünk, ahol Boris kikelt magából, és ontani kezdte a jelzőket. A négybetűs szót is használta rá, ami p-vel kezdődik és a-val végződik, de fura szerzetnek és Putyin talpnyalójának is nevezte
– mondta a történtekről Harri, aki szerint Johnson arra is utalt, hogy megverné Macront.
Boris Johnson 2022 nyarán mondott le kormányfői megbízatásáról, bukásához az vezetett, hogy kinevezte kormányába a konzervatívok parlamenti frakcióvezető-helyettesét, Chris Pinchert, noha tudott arról, hogy korábban szexuális visszaélésekkel vádolták meg. Pincher még Johnson előtt mondott le, mert óriási botrány kerekedett abból, hogy kiderült, korábban durván berúgott egy magánvacsorán és tapizni kezdte a vendégeket.
Johnson végül elismerte hiba volt Pincher kinevezése, de ez már nem segített rajta, mert percekkel később elindult a felmondási lavina. Először Rishi Sunak akkori pénzügyminiszter és Sajid Javid egészségügyi miniszter jelezte távozását.