Index Vakbarát Hírportál

Több tucat terroristával végzett a nigériai hadsereg

2023. május 19., péntek 13:58

A nigériai hadsereg 46 terroristával végzett az ország északi és keleti térségében az utóbbi két hétben végrehajtott műveleteiben – jelentették be nigériai hivatalos források pénteken.

A nigériai hadsereg szóvivője, Musa Danmadami közölte, 

89 feltételezett terroristát vettek őrizetbe.

Emellett több százan megadták magukat a katonáknak: a Boko Haram és az Iszlám Állam terrorszervezet helyi ágának (Iszlám Állam Nyugat-afrikai Tartomány, ISWAP) 511 fegyverese, valamint családtagjaik, köztük 251 kiskorú.

A hadsereg házi készítésű fegyvereket, mobiltelefonokat, motorbicikliket és ellopott jószágokat is lefoglalt. Nigéria északkeleti részében 2009 óta aktív a Boko Haram dzsihadista szervezet, az erőszakcselekmények pedig fokozódtak azóta, hogy 2016-ban a terrorszervezetről levált az ISWAP, és fokozatosan a régió legerősebb dzsihadista csoportjává vált.

A két csoport összesen több mint 35 ezer embert gyilkolt meg, az erőszakcselekmények miatt körülbelül 2,7 millióan menekültek el otthonaikból. Az emberek zöme Nigéria más részein keresett menedéket, de az ENSZ és a nigériai kormány adatai szerint sokan közülük a szomszédos országok felé vették az irányt.

Rovatok