Index Vakbarát Hírportál

Mégis hathatnak a szankciók, az oroszok bevezetnék a hatnapos munkahetet

2023. május 22., hétfő 12:35

Nehéz helyzetben van Moszkva gazdasága.

Egy orosz üzleti szövetség felszólította a munkaügyi minisztériumot, hogy fontolja meg a hatnapos munkahétre való áttérést, hogy jobban tudják kezelni a nyugati szankciók következményeit − írta meg hétfőn a Kreml által ellenőrzött média.

Mivel a szankciók megterhelik az orosz gazdaságot, „pénzügyi és gazdasági rendszerünknek továbbra is szüksége van további beruházásokra” − írta az Avanti üzleti klub a munkaügyi miniszternek, Anton Kotjakovnak címzett levelében az Izvesztyija című orosz lap szerint.

Oroszország a Krím 2014-es megszállása óta nemzetközi szankciók alatt áll, és a nyugati országok fokozták szankciós erőfeszítéseiket, amióta Moszkva tavaly februárban megindította Ukrajna teljes körű lerohanását − írta meg a Politico

Az Európai Unió jelenleg az Oroszország elleni szankciók 11. fordulójáról tárgyal, amelynek keretében olyan országok ellen irányuló intézkedéseket is hozhatnának, amelyek továbbra is üzletelnek Moszkvával, lehetővé téve számára a szankciók megkerülését.

A 2014-ben létrehozott Avanti vállalkozói csoportnak a tagjai a honlap szerint az üzleti szektorból érkeztek, de több orosz parlamenti képviselő is van.

Rovatok