Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Szeptember elsején a valóság rá fogja rúgni az ajtót mindenkire

2023. május 22., hétfő 14:31

Szijjártó Péter Brüsszelből jelentkezett, ahol a Külügyek Tanácsa tárgyal. A tárcavezető a sajtótájékoztatón beszélt Magyarország álláspontjáról a 11. szankciós csomagot illetően, az OTP feketelistáról való eltávolításáról, valamint a kárpátaljai magyarokat érintő kisebbségi törvényről.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter reggel arról számolt be közösségi oldalán, hogy nagy vita és nagy nyomásgyakorlás várható hétfőn Brüsszelben. Mint írta, a Külügyek Tanácsának napirendjén szerepel a szankciók és az Ukrajnának szállított fegyverek költségeinek megtérítéséről szóló javaslat is.

Később Szijjártó élő Facebook-videóban jelentkezett be, ahol elsőként arról beszélt, továbbra is harcias a hangulat az európai miniszterek között, kollégái továbbra is hisznek a konfliktus katonai megoldásában.

Mi szomszédos országként, egy olyan nemzet képviselőiként, amely nemzet tagjai meghalnak ebben a háborúban, ebben nem hiszünk. Ennek a háborúnak csak tárgyalásos, diplomáciai megoldása lehet. Azt gondoljuk, hogy akik a katonai megoldásban hisznek, azok igazából azt a kockázatot idézik elő, hogy minél többen fognak meghalni ebben a háborúban 

– fogalmazott Szijjártó.

Két szempontból is nagy a nyomás

Arra a kérdésre, miből lehet arra következtetni, hogy az európai országok döntő többsége még mindig hisz a katonai megoldásban, azt mondta, még mindig vannak olyan országok, akik új katonai kötelezettségvállalást szorgalmaznak, új fegyverek, új eszközök szállítását jelentették be. 

Szijjártó Péter szerint továbbra is nagy a nyomás rajtunk két szempontból is: 

  1. egyrészt azért, hogy az Európai Békekeretből járuljunk hozzá fél milliárd euró elköltéséhez azok számára, akik Ukrajna számára fegyvereket szállítanak, kapják meg ezeknek a fegyvereknek az összegét vagy legalább egy részét,
  2. illetve nagy a nyomás azért is, hogy értsünk egyet a 11. szankciós csomag bevezetésével.

A tárcavezető kiemelte, a nyomás ellenére sem adjuk fel a béke iránti elkötelezettségünket, és a nyomás dacára sem adjuk fel a kárpátaljai közösség védelmét, valamint nemzeti érdekeink képviseletét. 

Szijjártó Péter emlékeztetett, Magyarország nem hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy az Európai Békekeretből fizessék ki az Ukrajnának fegyvert szállító országokat mindaddig, ameddig Ukrajna a háború nemzetközi szponzorainak listájáról nem távolítja el az OTP-t.  A szankciókról elmondta, szerinte tanulni kéne az eddigi hatásaiból, amelyek szavai szerint jobban ártanak Európának, mint a szankciókat célzó Oroszországnak.

„A  szankciókkal már tüdőn és lábon lőttük magunkat” 

Szijjártó Péter elmondta, múlt heti kínai látogatása után bizonyossá vált, ha Európa korlátozza a kínai gazdaságot, az komoly hatással lesz a kínaieurópai kapcsolatokra. A tárcavezető szavai szerint „a szankciókkal már tüdőn és lábon lőttük magunkat”.  A külgazdasági és külügyminiszter kitért rá, Magyarország nem fogja támogatni a nukleáris ipart érintő szankcionálást, ugyanis az a magyar energiaellátással szembeni szankciónak tekinthető.

„Szeptember elsején a valóság rá fogja rúgni az ajtót mindenkire” 

A kárpátaljai magyarság helyzetéről is szót ejtett. Mint azt felidézte, az ukránok azt állítják, hogy adtak kedvezményeket a magyaroknak, és állításuk szerint a Velencei Bizottság már jóváhagyta a törvényt. Hozzátette, hogy a bizottság még nem is alkotott véleményt a törvényről, nyáron talán láthatunk erről fejleményt.

Az ukrán propaganda működik a kisebbségi törvény ügyében, ami nekem azért nem meglepő, mert lassan kilenc éve tárgyalok kisebbségi ügyekről ukrán miniszterekkel és eddig mindig ezt hallottam. Szeptember elsején a valóság rá fogja rúgni az ajtót mindenkire

– fogalmazott Szijjártó, aki kitért rá, a kisebbségi törvény szerint a magyar kisebbségi iskolák működése jogilag nem lesz lehetséges. 

Rovatok