Index Vakbarát Hírportál

Radikális klímaaktivistákra csapott le a német rendőrség

2023. május 24., szerda 10:58

Bűnszervezet létrehozásának és támogatásának gyanúja miatt házkutatást tartottak szerdán Németországban az Utolsó nemzedék nevű klímavédelmi csoport több aktivistájánál.

A bajor tartományi bűnügyi hivatal és a müncheni ügyészség megbízásából országszerte 15 helyszínen tartottak házkutatást. Bankszámlákat is zároltak, és elkoboztak vagyontárgyakat.

Közleményük szerint az eljárás hét – 22 és 38 év közötti – ember ellen irányul, akiket 

a lakosságtól érkezett feljelentések alapján bűnszervezet létrehozásával és támogatásával gyanúsítanak.

A hatóságok álláspontja szerint a gyanúsítottak bűncselekmények finanszírozására indítottak a szervezet honlapján adománygyűjtő kampányt, amellyel legkevesebb 1,4 millió euró bevételhez jutottak, és a pénz nagy részét fel is használták bűncselekmények elkövetésére.

Két aktivistát azzal is gyanúsítanak, hogy 2022 áprilisában szabotázsakciót próbáltak végrehajtani a bajorországi Ingolstadt és az olaszországi Trieszt közötti kőolajvezeték ellen.

A házkutatások során nem vettek őrizetbe senkit. A 170 rendőr mozgósításával végzett művelet azt szolgálta, hogy feltárják a csoport tagsági szerkezetét, pontosabb képet alkossanak finanszírozásáról, és lefoglalják vagyontárgyaikat – áll a közleményben.

Német sajtóbeszámolók szerint a bajor tartományi hatóságok azért is foglalkozhatnak kiemelten az Utolsó nemzedékkel, mert a 2023-ra kidolgozott úgynevezett akciótervükben az áll, hogy igyekeznek majd megzavarni az október 8-ra kiírt tartományi törvényhozási (Landtag-) választást felvezető kampányt.

Forgalombénítás és festménydobálás

Az Utolsó nemzedék 2022-ben vált ismertté Németországban figyelemfelkeltő és tiltakozó akciói révén, amelyek eddig többnyire Berlint érintették és a forgalom megbénítását célozták.

A magukat pillanatragasztóval az úttesthez vagy közlekedési lámpánál várakozó autó kerekéhez rögzítő aktivisták akciói szinte mindennaposak a német fővárosban.

A többi között behatoltak a berlini és a müncheni nemzetközi repülőtér zárt övezetébe is, hogy leállítsák a forgalmat.

Hamburgban a nagyváros világhírű koncertpalotájában, a Rajnai Filharmóniában a csoport két tagja a karmesteri pulpitushoz ragasztotta magát egy hangverseny közben, a Berlin melletti Potsdam ugyancsak világhírű magánmúzeumában, a Barberiniben pedig két másik tagjuk egy jelképes műkincsromboló akcióban burgonyapürével öntötte le Claude Monet szénaboglyákról készített sorozatának egyik darabját, a francia impresszionista festő legmagasabb piaci értékű alkotását. Az üveggel védett festményben nem esett kár.

A csoport két aktivistáját hétfőn Karlsruhéban, a szövetségi alkotmánybíróság épületénél állította elő a rendőrség. Egyikük egy ütvefúróval megpróbálta megrongálni a bejáratnál a bírósági épület funkcióját jelző feliratot.

Hibbant dolgot művelnek az aktivisták Olaf Scholz szerint

A másik aktivista ragasztóval felszerelkezve várakozott, hogy a kancellár, Olaf Scholz arcképét ábrázoló maszkot viselő társa a fúróval leválasszon egy darabot a kőbe vésett feliratból.

A rendőrség által megakadályozott akcióval azt akarták volna kifejezni, hogy meggyőződésük szerint Olaf Scholz és kormánya az éghajlatváltozás elleni küzdelmet elhanyagoló politikájával megsérti Németország alaptörvényét.

A kancellár a napokban egy nyilvános rendezvényen azt mondta „teljesen rendben van”, ha valaki tüntetést szervez, demonstrál és kiáll meggyőződése mellett. Aki viszont a közfigyelem felkeltése érdekében múzeumban kiállított festményhez vagy az úttestre ragasztja magát, az valami „teljesen hibbant” dolgot művel, és nem éri el a célját.

Az ilyen akciók nem ösztönöznek senkit az éghajlatvédelemre vonatkozó nézetei módosítására, viszont mindenkinek bosszúságot okoznak – fejtette ki Olaf Scholz.

Rovatok