Index Vakbarát Hírportál

Felfüggesztették egy moldovai politikus mentelmi jogát

2023. május 26., péntek 19:17

A moldovai parlament felfüggesztette pénteken Marina Taubernek, az ellenzéki Sor párt frakcióvezetőjének a mentelmi jogát. A politikust többek között a pártfinanszírozási szabályok megsértésével gyanúsítják.

A 101 tagú törvényhozás 59 jelen lévő képviselője támogatta az erre vonatkozó előterjesztést – ismertette Igor Grosu házelnök. Taubert, aki egyúttal a Sor párt alelnöke is, május elején vették őrizetbe a főváros, Chisinau repülőterén, amikor megpróbált felszállni egy Izraelbe tartó járatra.

Ion Munteanu ügyvivő moldovai főügyész szerint

a politikust egyebek között a pártfinanszírozási szabályok megsértésével gyanúsítják, valamint azzal, hogy illegális forrásokból jutott pénzhez, amikor Balti városának polgármesteri tisztségéért kampányolt 2021-ben.

Taubert az első választási fordulóban szerzett győzelmét követően kizárták a versenyből. Tauber szerint az ellene indult eljárások az ellenzékkel szembeni támadásnak minősíthetők. Közölte, hogy kész együttműködni a hatóságokkal az igazság kiderítése érdekében. 

Többen is részt vettek egy banki csalásban

A moldovai vádhatóság április 19-én lefoglalta Ilan Shornak, az ellenzéki Sor párt vezetőjének 1,36 milliárd lej (26 milliárd forint) összegű vagyonát – jelentette be akkor Veronica Dragalin, a moldovai korrupcióellenes ügyészség vezetője.

Az ügyészek – közösen a törvénybe ütköző módon megszerzett javak felderítésével foglalkozó ügynökséggel – több mint 7,5 milliárd lej (143 milliárd forint) vagyont foglaltak le az ország határain belül és kívül azoktól, akik részt vettek egy banki csalásban. Ami Short illeti, zárolták Moldovában lévő, 1,36 milliárd lej összegű vagyonát – ismertette az ügyészségi vezető. Mint mondta, a zárlat egyebek között ingatlanokat, járműveket, köztük repülőgépeket és bankszámlákat is érintett.

A moldovai fellebbviteli bíróság április 13-án megerősítette Ilan Shor tizenöt éves börtönbüntetését az egymilliárd dollárnyi (340 milliárd forint) banki csalási botrányok ügyében. Az Izraelben tartózkodó politikust távollétében ítélték szabadságvesztésre és vagyonának lefoglalására.

A 2,6 millió lakosú ország fővárosában az utóbbi időben rendszeresek a tüntetések, amelyek kezdeményezője a nyíltan oroszbarát Sor párt. Ilan Shor 2019 óta szökésben van. Az Egyesült Államok szankciókkal sújtotta korrupció és Oroszország javára történő tevékenység vádjával.

Rovatok