Index Vakbarát Hírportál

Életveszélyes állapotba kerülhetett Putyin legfontosabb szövetségese

2023. május 28., vasárnap 12:15

Meg nem erősített információk szerint Aljakszandr Lukasenka belorusz elnököt válságos állapotban kellett a Moszkvai Központi Kórházba szállítani az után, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt négyszemközt. A híreszteltést egyelőre semmilyen hivatalos forrás nem erősítette meg, de Lukasenka egészségével kapcsolatban már az utóbbi hetekben is érkeztek baljós jelek.

Eddig meg nem erősített információk szerint Aljakszandr Lukasenka belorusz elnököt kórházba kellett szállítani azt követően, hogy Vlagymimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt. A hírt Valerij Cepkalo belorusz ellenzéki politikus osztotta meg a Twitteren, aki Lukasenka kihívója volt a 2020-as elnökválasztáson, és később Oroszországba menekült előle. 

Állítása szerint a belorusz elnök az után lett rosszul csütörtökön, hogy zárt ajtók mögött négyszemközti beszélgetést folytatott Putyinnal. 

Az orvosok arra a következtetésre jutottak, hogy Lukasenka túl rossz állapotban van ahhoz, hogy visszavigyék hazájába, így a moszkvai központi kórházba szállították.

Cepkalo szerint a belorusz elnök jelenleg folyamatos orvosi ellátás alatt áll, „vezető szakembereket mozgósítottak kritikus állapotának kezelése” érdekében, és többek közt vértisztítást végeztek rajta.

Az ellenzéki politikus úgy véli, hogy a belorusz „diktátor” megmentésére tett összehangolt orosz–belorusz erőfeszítések célja, hogy eloszlassák a Kreml állítólagos beavatkozásával kapcsolatos spekulációkat arról, hogy mérgezés történt. Végül azzal zárta bejegyzését: attól függetlenül, hogy Lukasenka most felépül-e vagy sem, az orvosok nem tudják kizárni azt, hogy később ismét rosszul lehet (a bejegyzésből nem derült ki, hogy pontosan mi okozhatja ezeket a rosszulléteket).

A Belarusian Hajun nevű belorusz oknyomozó oldal azt írta, hogy saját forrásból nem tudják megerősíteni a fenti híresztelés valóságtartalmát. Ők úgy tudják, hogy Lukasenka nincs Moszkvában, hanem már csütörtökön visszatért Minszkbe.

Már többször is érkeztek ilyen hírek

Mindehhez fontos hozzátenni, hogy Aljakszandr Lukasenkáról már számtalanszor terjedtek olyan hírek, hogy egyre rosszabb az egészségügyi állapota. Legutóbb alig pár napja volt erre precedens, akkor végül Lukasenka megjelent a nyilvánosság előtt, és azt mondta:

Nem halok meg, srácok. Még nagyon sokáig kell küzdenetek velem.

Mint ismert, hasonló eset történt még május elején, a moszkvai győzelemnapi ünnep után is. Az államfő egészségi állapotával összefüggő pletykák az után erősödtek fel még jobban, hogy május 14-én a politikus 29 év óta először maradt távol a belorusz zászlóavatási ünnepségtől.

Mehetnek az atomfegyverek Belaruszba

Mint ismert, Aljakszandr Lukasenka csütörtökön azt közölte, hogy Oroszország megkezdte az atomfegyverek szállítását nyugati szomszédjához és szövetségeséhez, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök márciusban bejelentette ezt a szándékát.

KÉSŐBB OROSZORSZÁG RÉSZÉRŐL NEM ÉRKEZETT ÚJABB MEGJEGYZÉS AZ ATOMFEGYVEREK FEHÉROROSZORSZÁGBA SZÁLLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATBAN.

„A nukleáris lőszerek szállítása megkezdődött” – mondta Lukasenka moszkvai látogatásán újságírói kérdésekre, majd hozzátette: Putyin szerdán tájékoztatta őt arról, hogy aláírta az átadásról szóló rendeletet. A belorusz csapatok kiképzése már áprilisban elkezdődött a nukleáris képességű orosz rakétarendszerekre.

Az ukrajnai háború fejleményeit vasárnap is percről percre közvetítjük ebben a cikkünkben.

(Borítókép: Aljakszandr Lukasenka Moszkvában 2023. május 25-én. Fotó: Kreml / Anadolu Agency / Getty Images)

Rovatok