Index Vakbarát Hírportál

Ausztrália a mesterséges intelligencia szigorúbb szabályozását fontolgatja

2023. június 1., csütörtök 12:40

Számos veszélyt rejt magában a mesterséges intelligencia (MI) gyors fejlődése, a rendszerben könnyen kijátszhatóak a szerzői, valamint az adat- és fogyasztóvédelmi jogok. Ebből kifolyólag Ausztrália hajlandó betiltani a rendszer egyes részeit. Korábban világszerte követelték a fejlesztés felfüggesztését.

Az ausztrál kormány a mesterséges intelligencia (MI) szigorúbb szabályozását tervezi, és nem zárja ki az úgynevezett deep fake technológia betiltását sem – közölte csütörtökön Ed Husic ausztrál ipari miniszter.

Nyilvánvaló aggodalom érezhető a társadalomban a technológia túlságosan gyors fejlődését illetően

– jelentette ki a tárcavezető az ABC ausztrál hírtelevízióban.

Kiemelte, a kormányoknak nagy felelősségük van a kockázatok felmérésében és az MI szabályozásában. Elismerte, még mindig vannak kiskapuk a szerzői, valamint az adat- és fogyasztóvédelmi jogokat illetően, így Ausztrália biztosítani akarja, hogy a kidolgozandó jogi keretrendszer – az MI-szektor gyors fejlődése tükrében – megfeleljen a céloknak.

Hozzátette azt is, hogy 

a kormány az MI „nagy kockázatú részeit” akár be is tilthatja, amennyiben erre a lakosság részéről határozott igény lép fel.

A héten találkozót tartottak az MI fejlesztői, 

a megbeszélésen részt vevők sürgették a törvényhozókat, hogy a mesterséges intelligencia hordozta veszélyeket a világjárványokkal és a nukleáris háborúval egy szinten kezeljék.

Az ausztrál tudományos és technológiai tanács csütörtökön közzétett jelentése szerint az MI generálta tartalmakat helytelenül használhatják fel parlamenti üléseken is.

Ausztrália az elsők között, már 2018-ban szabályozta a mesterséges intelligenciát.

Követelik az MI fejlesztésének felfüggesztését

Mint írtuk, világszerte több mint ezeregyszáz szakértő írta alá azt a nyílt levelet, amely a GPT-4-nél erősebb mesterséges intelligenciák betanításának azonnali, 6 hónapig tartó felfüggesztését követeli. A levél aláírói többek között Elon Musk, Steve Wozniak, a Meta és a Google munkatársai.

A kortárs MI-rendszerek mostanra az emberekkel versenyeznek általános feladatokban, ezért fel kell tennünk a kérdést: Engedjük-e, hogy a gépek propagandával és valótlanságokkal árasszák el információs csatornáinkat? Automatizáljunk-e minden munkát – azokat is, amiket szívesen végzünk? Kifejlesszünk-e nem emberi értelmet, ami végső soron okosabb és népesebb lesz, elavulttá tesz és lecserél minket? Kockáztassuk-e, hogy elveszítjük a civilizációnk feletti uralmat? Ezeket a döntéseket nem technológiai cégek vezetőinek kellene meghozniuk. Az erős mesterséges intelligenciát csak akkor lenne szabad kifejleszteni, amikor biztosak vagyunk benne, hogy hatásaik pozitívak és veszélyeik kivédhetők

– áll a levélben.

A szakértők hangsúlyozzák, nem a mesterséges intelligencia fejlesztésének általában vett mesterségesintelligencia-fejlesztés leállítását követelik, hanem meg kívánják fékezni a piacon kialakult veszélyes versenyt, amely 

EGYRE KOMOLYABB KÉPESSÉGŰ, DE KÖZBEN TELJESEN ÁTLÁTHATATLAN GÉPI ELMÉKET TEREMT.

Az Europol arra is figyelmeztetett, a mesterséges intelligencia bűnözésre is jól alkalmazható, az Európai Rendőrségi Hivatal szerint csak nehezen lehet megkülönböztetni az emberek és a ChatGPT által készített szövegeket, így az a bűnözésre is alkalmas lehet. 

Az EB is korlátozná a mesterséges intelligenciát

Az Európai Bizottság már 2021-ben fontolgatta, hogy megtiltja az arcfelismerés biztonsági ellenőrző rendszerekhez való alkalmazását, továbbá az emberi viselkedést manipuláló algoritmusokat is.

A szakértők szerint a szabályok homályosak, és kiskapukat is tartalmaznak. A tervezet nem foglalkozik például a mesterséges intelligencia katonai felhasználásával vagy a hatóságok által „a közbiztonság védelme érdekében” használt rendszerekkel sem.

(Borítókép: Stanislav Kogiku / SOPA Images / LightRocket / Getty Images)

 

Rovatok