A háború orosz és ukrán oldalon is megnyerhetetlennek látszik. Washingtonnak szüksége van arra, hogy terveket készítsen a konfliktus befejezésére.
„Oroszország 2022. február 24-én indított ukrajnai inváziója az Egyesült Államok és szövetségesei számára a tisztánlátás pillanata volt. Sürgős feladat állt előttük: segíteni Ukrajnát az orosz agresszióval szembeni fellépésben, és megbüntetni Moszkvát a vétkeiért. Míg a nyugati válasz a kezdetektől fogva egyértelmű, a cél − a háború végjátéka − ködös” − írja a Foreign Affairsen megjelent elemzésében Samuel Charap, a RAND Corporation senior elemzője, aki az Obama-adminisztráció alatt az Egyesült Államok külügyminisztériuma szakpolitikai döntéselőkészítő csoportjának tagja volt.
Ez a kétértelműség inkább jellemzője, mint hibája volt az amerikai politikának. Ahogy Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó 2022 júniusában fogalmazott:
Valójában tartózkodtunk attól, hogy meghatározzuk, mit tekintünk végjátéknak. Arra összpontosítottunk, hogy mit tehetünk ma, holnap, jövő héten, hogy a lehető legnagyobb mértékben megerősítsük az ukránokat, először a harctéren, majd végül a tárgyalóasztalnál.
Ennek a megközelítésnek volt értelme a konfliktus kezdeti hónapjaiban. A háború pályája ekkor még korántsem volt egyértelmű. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még arról beszélt, hogy kész találkozni orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal, és a Nyugat még nem szállított Kijevnek kifinomult földi rakétarendszereket, nemhogy harckocsikat és nagy hatótávolságú rakétákat, mint ma.
Ráadásul az Egyesült Államoknak mindig nehéz lesz arról beszélni, hogy mi a véleménye egy olyan háború céljáról, amelyet nem az ő erői vívnak. Az ukránok azok, akik a hazájukért halnak meg, így végső soron ők dönthetik el, hogy mikor hagyják abba − függetlenül attól, hogy Washington mit akar.
Most azonban itt az ideje, hogy az Egyesült Államok kidolgozzon egy elképzelést arra vonatkozóan, hogyan érjen véget a háború.
A tizenöt hónapja tartó harcok világossá tették, hogy egyik fél sem képes − még külső segítséggel sem − döntő katonai győzelmet aratni a másik felett. Függetlenül attól, hogy az ukrán erők mekkora területet tudnak felszabadítani, Oroszország továbbra is képes lesz arra, hogy állandó fenyegetést jelentsen Ukrajnára.
Az ukrán hadseregnek is meglesz a képessége arra, hogy veszélyben tartsa az ország bármely, az orosz erők által megszállt területét − és hogy megtámadjon katonai és polgári célpontokat Oroszországon belül.
Ezek a tényezők egy pusztító, évekig tartó konfliktust eredményezhetnek, amely nem vezet végleges eredményre. Az Egyesült Államok és szövetségesei tehát választás előtt állnak a jövőbeli stratégiájukkal kapcsolatban. Az elkövetkező hónapokban megpróbálhatják a háborút egy tárgyalásos végkifejlet felé terelni. Azonban ezt évekkel később is megtehetik.
Ha úgy döntenek, hogy várnak, a konfliktus alapjai valószínűleg ugyanazok maradnak, de a háború emberi és pénzügyi költségei megsokszorozódnak. A legalább egy generáció óta legsúlyosabb nemzetközi válságról szóló hatékony stratégia ezért megköveteli, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei másra összpontosítsanak, és elkezdjék elősegíteni a végjátékot.
Május végén az ukrán hadsereg jelentős ellentámadás előtt állt. Miután Kijev 2022 őszén két korábbi hadműveletben is sikereket ért el, és tekintettel a konfliktus általánosságban kiszámíthatatlan természetére, mindenképpen lehetséges, hogy az ellentámadás jelentős győzelmeket fog hozni.
A nyugati döntéshozók figyelmét elsősorban az ehhez szükséges katonai hardver, hírszerzés és kiképzés szállítására fordítják. Mivel a csatatéren látszólag annyi minden változik, egyesek azt mondhatják, hogy a Nyugat számára nem most van itt az ideje, hogy a végjátékról kezdjen vitát.
Végül is az a feladat, hogy az ukránoknak esélyt adjanak egy sikeres támadó hadjáratra, már most is megterheli a nyugati kormányok erőforrásait. De még ha minden jól is megy, egy ellentámadás nem fog katonailag döntő eredményt hozni. Sőt, még a frontvonal jelentős elmozdulása sem feltétlenül fogja lezárni a konfliktust.
Tágabb értelemben az államközi háborúk általában nem érnek véget, amikor az egyik fél erői a térkép egy bizonyos pontján túlra szorulnak. Más szóval, a területi hódítás − vagy visszahódítás − önmagában nem jelenti a háború befejezését.
Valószínűleg ugyanez lesz igaz Ukrajnában is: még ha Kijev minden várakozást felülmúlóan sikeres is lenne, és az orosz csapatokat a nemzetközi határon való visszavonulásra kényszerítené, Moszkva nem feltétlenül hagyná abba a harcot.
De Nyugaton kevesen számítanak erre a kimenetelre bármikor is, nemhogy a közeljövőben. Ehelyett az elkövetkező hónapokra vonatkozó optimista várakozás inkább az, hogy az ukránok némi győzelmet aratnak délen, talán visszaszerzik Zaporizzsja és Herszon régiók egy részét, vagy visszaszorítják az orosz támadást keleten.
Több mint egy évnyi harc után a háború valószínű iránya kezd előtérbe kerülni. A frontvonal elhelyezkedése a kirakós egyik fontos darabja, de messze nem a legfontosabb.
Ehelyett ennek a konfliktusnak két kulcsfontosságú aspektusa van: a tartós fenyegetés, amelyet mindkét fél jelent egymás számára, és az Ukrajna azon területei körüli rendezetlen vita, amelyeket Oroszország magához csatolt. Ezek valószínűleg még hosszú évekig rögzítve maradnak.
Ukrajna lenyűgöző harci erőt épített ki a Nyugat több tízmilliárd dollár értékű segélyével, széles körű kiképzési és hírszerzési támogatásával. Az ukrán fegyveres erők képesek lesznek veszélyben tartani az orosz megszállás alatt álló területeket. Kijev továbbá képes lesz arra, hogy maga is lecsapjon Oroszországra, amint azt az elmúlt évben folyamatosan bizonyította.
Természetesen az orosz hadseregnek is meglesz az a képessége, hogy veszélyeztesse az Ukrajna biztonságát. Bár fegyveres erői jelentős veszteségeket szenvedtek el, amelyekből csak évek múlva tudnak felépülni, még mindig félelmetesek.
És amint azt naponta bizonyítják, még jelenlegi siralmas állapotukban is képesek jelentős pusztítást okozni az ukrán katonai erők és a civilek számára egyaránt. Az ukrán elektromos hálózat megsemmisítésére irányuló hadjárat talán sikertelen volt, de Moszkva továbbra is képes lesz arra, hogy bármikor csapást mérjen Ukrajna városaira a légierő, a szárazföldi eszközök és a tengerről indított fegyverek segítségével.
Más szóval, függetlenül attól, hogy hol van a frontvonal, Oroszország és Ukrajna rendelkezik majd azokkal a képességekkel, amelyekkel állandó fenyegetést jelenthetnek egymásra. Az elmúlt év bizonyítékai azonban arra utalnak, hogy egyiküknek sincs vagy nem lesz meg a képessége a döntő győzelem elérésére.
Az ukrán hadsereg eközben felülmúlta a várakozásokat, és ez talán ezután is így lesz. A további előrelépésnek azonban jelentős akadályai vannak a terepen. Az orosz erők erősen beásták magukat a legvalószínűbb déli előrenyomulási tengelyen.
A Putyin által tavaly ősszel bejelentett mozgósítás enyhítette a létszámproblémákat. Az ukrán hadsereg pedig nagyrészt kipróbálatlan a különböző képességek integrálását igénylő támadó hadjáratokban
Ezek a korlátok mindkét oldalon erősen arra utalnak, hogy
egyik fél sem fogja katonai eszközökkel elérni a kitűzött területi céljait az elkövetkező hónapokban vagy akár években.
A háború valószínűleg a területi vita megoldása nélkül ér véget. Vagy Oroszországnak, vagy Ukrajnának, vagy ami valószínűbb, mindkettőnek meg kell majd elégednie egy olyan de facto ellenőrzési vonallal, amelyet egyikük sem ismer el nemzetközi határként.
Ezek a nagyrészt megváltoztathatatlan tényezők egy elhúzódó forró háborút eredményezhetnek Oroszország és Ukrajna között. Sőt, a történelem tanúsága szerint ez a legvalószínűbb kimenetel.
A Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának tanulmánya, amelyhez az Uppsalai Egyetem 1946 és 2021 közötti adatokat használt fel, megállapította, hogy az államközi háborúk 26 százaléka kevesebb mint egy hónap alatt, további 25 százaléka pedig egy éven belül véget ér. A tanulmány azonban azt is megállapította, hogy „amikor az államközi háborúk egy évnél tovább tartanak, az átlagosan több mint egy évtizedet jelent”.
Egy elhúzódó konfliktus a jelenlegi magas szinten tartaná az esetleges eszkaláció kockázatát − akár legyen szó orosz nukleáris fegyverek bevetéséről, akár orosz-NATO háborúról. Ukrajnát szinte teljesen a Nyugat tartaná fenn, mind gazdaságileg, mind katonailag, ami végül költségvetési kihívásokat okozna a nyugati országoknak és felkészültségi problémákat a hadseregüknek.
A háború globális gazdasági következményei, beleértve a gabona- és energiaárak ingadozását, továbbra is fennállnának. Az Egyesült Államok nem tudná erőforrásait más prioritásokra összpontosítani, és az Oroszország Kínától való függősége tovább mélyülne. Bár egy hosszú háború tovább gyengítené Oroszországot, ez az előny nem ellensúlyozza ezeket a költségeket.
Egy fegyverszünetre épülő végjáték Ukrajnát − legalábbis ideiglenesen − területeinek feladására kényszerítené. De az országnak lehetősége lenne arra, hogy gazdaságilag talpra álljon, és a halál és a pusztítás véget érne.
Továbbra is konfliktusban maradna Oroszországgal a Moszkva által megszállt területek miatt, de ez a konfliktus politikai, kulturális és gazdasági téren játszódna le, ahol nyugati támogatással Ukrajna előnyben lenne. Németország sikeres újraegyesítése 1990-ben, egy másik, a békefeltételek által megosztott ország példája azt mutatja, hogy a küzdelem nem katonai elemeire való összpontosítás eredményre vezethet.
Eközben egy orosz-ukrán fegyverszünet sem vetne véget a Nyugat és Oroszország konfrontációjának, de a közvetlen katonai összecsapás kockázata drámaian csökkenne, és a háború globális következményei enyhülnének.
Sok kommentátor továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy ezt a háborút csak a csatatéren kell eldönteni. Ez a nézet azonban figyelmen kívül hagyja, hogy a háború strukturális realitásai valószínűleg nem változnak meg, még akkor sem, ha a frontvonal eltolódik, ami önmagában messze nem garantált.
Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek képesnek kell lenniük arra, hogy egyszerre segítsék Ukrajnát a csatatéren és a tárgyalóasztalnál. Itt az ideje, hogy elkezdjék.
Az ukrajnai háború fejleményeit kedden is percről percre közvetítjük ebben a cikkünkben.