Index Vakbarát Hírportál

Az emberek negyede nem látja problémának, ha egy férfi veri a feleségét

2023. június 12., hétfő 12:43

A nőjogi aktivizmus terén elért eredmények ellenére sem csökkentek a nemek közötti egyenlőtlenségek az utóbbi tíz évben az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) hétfőn közzétett jelentése szerint.

A jelenlegi mutatók tükrében vélhetően nem sikerül elérni a nemek közötti egyenlőség 2030-ra kitűzött megvalósítását − mutattak rá a jelentés összeállítói.    

A 80 országot vizsgáló dokumentumban felhívják a figyelmet arra is, hogy a nemi alapú társadalmi előítéletek még mindig világszerte nagyon erősek, azaz az emberek csaknem 90 százaléka legalább egy ilyen jellegű előítélettel él. A legutóbbi felmérések szerint 10 férfiből és nőből csaknem kilenc zsigeri előítéleteket hordoz a nőkkel szemben − közölte az MTI. 

A felmérés szerint az emberek csaknem fele, 49 százalékuk úgy gondolja, a férfiak jobb politikai vezetők, 43 százalékuk szerint pedig rátermettebb vállalati vezetők.  

Csupán a megkérdezettek 27 százaléka gondolja, hogy a nők és férfiak számára biztosított azonos jogok alapvető része a demokratikus berendezkedésnek, 28 százalékuk pedig úgy gondolja, a felsőfokú tanulmányok fontosabbak a férfiak számára. 

Aroa Santiago, az UNDP egyik szakértője leszögezte: noha mindent meg kell tenni a nemi alapú előítéletek felszámolása érdekében, a végső cél a hatalmi dinamikák megváltoztatása, mégpedig nem csak férfiak és nők között, hanem általánosságban az emberek egymás közötti viszonyát illetően.

A nők lelki és testi egészségére emellett közvetlen fenyegetést jelentenek az erőszakról vallott nézetek: négyből egy megkérdezett nem látta problémának, ha egy férfi bántalmazza a feleségét.

Ebben a cikkben szexuális visszaélés bűncselekmény a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok