Index Vakbarát Hírportál

Úgy gyártják a nagyhatalmak az atombombákat, mintha nem lenne holnap

2023. június 12., hétfő 08:50

A hidegháború vége óta megfordult a folyamat, a leszerelés helyett egyre több atomtöltetet helyeznek hadrendbe. Kína fegyverkezik a legnagyobb ütemben.

A nagy katonai hatalmak arzenáljaiban lévő működőképes nukleáris fegyverek száma ismét növekszik egy vezető kutatóintézet szerint, amelynek elemzői arra figyelmeztetnek, hogy a világ „az emberi történelem egyik legveszélyesebb időszakába sodródik” − írja a The Guardian.

A nemzetközi kapcsolatok romlása és a verbális nukleáris fenyegetés eszkalálódása idején a becslések szerint jelenleg világszerte 12 512 robbanófej van, amelyből 9576 készen áll a potenciális bevetésre. Ez 86-tal több, mint egy évvel ezelőtt.

Ez véget vet a hidegháború végét követő fokozatos csökkenés időszakának. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (Sipri) szerint az új robbanófejek közül 60 Kínában van. A többi új fegyvert Oroszországnak (12), Pakisztánnak (öt), Észak-Koreának (öt) és Indiának (négy) tulajdonítják.

A harcképes robbanófejek számának növekedése annak ellenére következik be, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja − az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia és Franciaország − 2021-ben azt a nyilatkozatot tette, hogy „egy nukleáris háborút nem lehet megnyerni, és soha nem szabad megvívni”.

Oroszország és az Egyesült Államok együttesen a globálisan meglévő nukleáris fegyverek közel 90 százalékát birtokolják. A két hatalom a használható nukleáris fegyvereken kívül több mint 1000, korábban a hadrendből kivont robbanófejjel rendelkezik, amelyeket fokozatosan leszerelnek.

Nehéz megítélni a teljes képet

A világon található összesen 12 512 robbanófejből − amelybe beletartoznak a leszerelésre várók is − a Sipri becslése szerint 3844-et rakétákra és repülőgépekre telepítettek.

Ezek közül mintegy 2000-et – amelyek szinte mindegyike Oroszországhoz vagy az Egyesült Államokhoz tartozik – magas fokú műveleti készültségben tartanak, ami azt jelenti, hogy rakétákra vannak felszerelve, vagy nukleáris bombázóknak otthont adó légibázisokon tartják őket.

A Sipri azonban megjegyzi, hogy a teljes képet nehéz megítélni, mivel számos ország − köztük Oroszország, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság − csökkentette az átláthatóság szintjét, mióta Vlagyimir Putyin elindította teljes körű ukrajnai invázióját.

Kína, a világ harmadik legnagyobb atomhatalma, a feltételezések szerint a 2022. januári 350-ről 2023 januárjára 410-re növelte robbanófejeinek számát. Ez az arzenál várhatóan tovább fog növekedni, de a Sipri előrejelzése szerint nem fogják felülmúlni az Egyesült Államok és Oroszország készleteit.

Rovatok