Index Vakbarát Hírportál

Durván megerősödött, rekordokat dönt a szélsőjobboldal Németországban

2023. június 12., hétfő 21:01

Soha nem látott szintre ért a német Alternative für Deutschland (AfD) nevű szélsőjobboldali párt támogatottsága – derült ki egy nemrég végzett felmérésből.

A német INSA közvélemény-kutató szervezet a Bild című lap megrendelésére végez felméréseket arról, hogy mekkora a német pártok támogatottsága. A mostani vizsgálatból az derült ki, hogy

A SZÉLSŐJOBBOLDALI PÁRT TÁMOGATOTTSÁGA MÁR 19,5 SZÁZALÉKON ÁLL.

Bild azt írja, hogy az előző héthez képest 0,5 százalékos volt a növekedés, de a párt támogatottsága még ennél tovább is nőhet. A felmérésből ugyanis az is kiderült, hogy a megkérdezettek 28,5 százaléka nem zárja ki, „el tudná képzelni”, hogy rájuk szavazzon.

A zöldek és a liberálisok zuhannak

A felmérés alapján továbbra is a német kereszténydemokrata pártok, a CDU/CSU a legerősebbek Németországban. A mostani vizsgálat az ő támogatottságukat 27 százalékra mérte, ami 0,5 százalékos növekedést jelent az előző héthez képest. A német kormánykoalíció legerősebb pártja, a szociáldemokraták (SPD) támogatottságát 20 százalékra mérték, ami 1 százalékos növekedés az előző héthez képest. 

Mindeközben a második két kormánykoalíciós párt támogatottsága visszaesett. A német szabadelvűek pártja, az FDP támogatottsága továbbra is zuhan: már csak 8 százalékon állnak, vagyis 1 százalékot vesztettek. A Zöldek pártját pedig 13 százalék támogatja, ami félszázalékos visszaesést jelent. Vagyis 

a kormánykoalíció pártjai a felmérés szerint most már csak 41 százalékot szereznének, tehát nem lenne többségük a parlamentben.

Hermann Binkert, az INSA vezetője azt mondta a Bildnek, hogy mindez jelzi, a baloldali kormánykoalícióval elégedetlenek a szavazók, és egy mostani választáson már nem tudnának kormányt alkotni a CDU/CSU nélkül.

A kancellárt sem szeretik 

A felmérésben arról is kérdezték, melyik politikust kedvelik a legjobban. E tekintetben is érdekes eredmények születtek, ugyanis Olaf Scholz német kancellár csak a hatodik helyre került.

A top tíz így nézett ki:

  1. Boris Pistorius (SPD, Németország védelmi minisztere) 55 százalék,
  2. Markus Söder (CSU pártelnök, Bajorország miniszterelnöke) 47,3 százalék,
  3. Hendrik Wüst (CDU, Észak-Rajna–Vesztfália miniszterelnöke) 46,8 százalék,
  4. Lars Klingbell (SPD-társelnök) 46,3 százalék,
  5. Cem Özdemir (Zöldek, Németország mezőgazdasági minisztere) 44,6 százalék,
  6. Olaf Scholz (SPD, Németország kancellárja) 44,6 százalék,
  7. Sahra Wagenknecht (Die Linke) 43,8 százalék,
  8. Kevin Kühnert (SPD pártfőtitkár), 42,9 százalék,
  9. Annalena Baerbock (Zöldek, Németország külügyminisztere) 42,8 százalék,
  10. Friedrich Merz (CDU) 42,5 százalék.

Az FDP pártelnöke, Christian Lindner csak a 11. helyre került a listán, míg az AfD legnépszerűbbe politikusa, Alice Weider csak a 17. helyen végzett.

Helyette a 4,5 százalékos támogatottságú szélsőbaloldali párt, a Die Linke politikusa, Sahra Wagenknecht lehet majd az, aki mögé – korábbi sajtóhírek szerint némi orosz segítséggel –  a német szélsőjobboldal és szélsőbaloldal egyaránt felzárkózhat egy későbbi választáson. 

Rovatok