Index Vakbarát Hírportál

Szlovák képviselő: Nem normális, hogy az országnak magyar származású miniszterelnöke van

2023. június 14., szerda 21:35

Nem normális állapot, hogy Ódor Lajos magyar származásúként Szlovákia miniszterelnöke lehet – jelentette ki Rastislav Schlosár, miután szerdán felszólalt a szlovák parlamentben.

Június 14-én újabb képviselők szálltak be az Ódor-kormány programnyilatkozatáról szóló vitába, köztük volt Rastislav Schlosár, aki három évvel ezelőtt még az ĽSNS listáján került be a parlamentbe, a párt frakciójának szétesése óta pedig függetlenként van jelen a törvényhozásban.

Schlosár felszólalásában kifogásolta, hogy Ódor Lajos miniszterelnök a Közép-európai Egyetemen (CEU) oktat, mert szerinte a kormányfő ezáltal „a Soros György-féle nyitott társadalom ideológiáját támogatja”.

Ezután hevesen kritizálta a szakértői kormány külpolitikai irányultságát, a roma kisebbségek megsegítésére vonatkozó tervet, valamint a dezinformációk elleni harcot is – írja a Paraméter.

Ezt követően a képviselőtársaihoz fordulva azt mondta: nincs rendben, hogy Ódor Lajos magyar nemzetiségűként Szlovákia miniszterelnöke lehet.

Szlovákia történelmében most először fordul elő, hogy a miniszterelnök nem az államalkotó többséget képviseli, egy nemzetiségi kisebbség tagja. Lehet, hogy úgy gondolják, ezen semmi nem múlik, de én nem tudom elképzelni, hogy Magyarországon a három legfőbb közjogi méltóság egyike, a kormányfő az ott élő szlovák kisebbségből kerüljön ki

– vélekedett a politikus.

Rastislav Schlosár szavaira Ondrej Dostál SaS-es képviselő reagált elsőként: „Beismerni, hogy problémája van a miniszterelnök magyar nemzetiségével, az nem más, mint fasizmus” – mondta.

Nem először támadják a miniszterelnököt

Ódor Lajos nemrég a Pátria Rádiónak adott interjúban reagált Robert Fico megjegyzésére. A korábbi háromszoros miniszterelnök nemrég „Soros-bérencnek” nevezte az új kormányfőt.

Nem Soros György fizet engem, én fizetem Soros Györgyöt

– jelentette ki gúnyosan Ódor Lajos.

Rovatok