Index Vakbarát Hírportál

Száműzött beloruszok buktatnák meg Putyin barátját

2023. június 19., hétfő 20:07

A lengyelországi Poznanban belorusz fegyvereseket képeznek ki Aljakszandr Lukasenka belorusz elnök megbuktatására – jelentette a The Times.

A brit kiadvány szerint a belorusz különleges szolgálatok korábbi munkatársai szervezkednek, akik a 2020-as tüntetések idején hagyták el Belaruszt. A csoport vezetőjének szavaira hivatkozva a lap arról ír, hogy több száz belorusz állampolgár vesz részt harci kiképzésen Lengyelországban, a felkészítésük hónapok óta tarthat.

A lap azt is megjegyezte, hogy a száműzött beloruszok egy csoportja korábban szabotázsakciókat hajtott végre Belarusz területén.

Márciusban Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik legfőbb szövetségese, Aljakszandr Lukasenka bejelentette, hogy letartóztatták az ukrán különleges szolgálatok „terroristáját” és több mint 20 bűntársát, akik február végén állítólag részt vettek egy orosz A–50-es légtérellenőrző repülőgép elleni szabotázsakcióban a Minszk melletti Macsuliscsi légibázison.

Az elnök szerint az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) képviselői készítették fel a szabotőrt, és a belorusz ellenzék segített az elfogottnak elrejtőzni az országban. Az elnök megjegyezte, hogy a támadást drónok segítségével hajtották végre, és a művelet idején a szabotőr csúcstechnológiát vetett be – emlékeztetett a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség.

Oroszországban már aktívan tevékenykednek az ukránbarát szabotőrök

A CNN értesülése szerint Ukrajna olyan ügynökhálózatot épített ki és ápol gondosan Oroszországon belül, amelynek tagjai orosz célpontok elleni szabotázsakciókat hajtanak végre. A lap szerint Kijev fejlett drónokkal látja el az alvó ügynököket a támadások sikeres végrehajtása érdekében.

Amerikai tisztviselők úgy gondolják, hogy ezek az Oroszországon belüli, ukránbarát ügynökök hajtották végre azt a dróntámadást, amely május elején a Kreml ellen irányult. Washingtonban elterjedt a pletyka, miszerint a drónokat oroszországi területről, nem pedig Ukrajnából indították – emeli ki az amerikai csatorna.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan követjük, hétfői percről percre frissülő cikkünket itt találja.

(Borítókép: Aljakszandr Lukasenka. Fotó: Contributor / Getty Images)

Rovatok