Index Vakbarát Hírportál

Felelősségre vonná a politikusokat idéző újságírókat a friss törvénymódosítás Szlovákiában

2023. június 26., hétfő 10:42

A jövőben azért is felelősségre vonhatják az újságírókat Szlovákiában, ha egy politikust szó szerint idéznek. A jogszabályt Zuzana Caputová köztársasági elnök még visszaküldheti a parlamentbe megvitatni.

A jóváhagyott fogyasztóvédelmi törvényjavaslattal a képviselők a polgári törvénykönyvet is átformálták. A módosító javaslat beavatkozik a szólásszabadságba, és a politikusok helyzetét erősíti a sajtóval szemben – hívja fel a figyelmet az Új Szó.

Milan Vetrák két héttel a szavazást megelőzően, a parlamenti alkotmányjogi bizottság ülésén emelte be a módosítást a testület közös jelentésébe. A Denník N szerint gyakorlatilag minden képviselő kihagyta az online tárgyalást, így ellenzője sem akadt a javaslatnak.

Ha nem történik változás, augusztustól az újságíróknak felelősséget kell vállalniuk más személyek kijelentéseiért is.

Emellett jogellenes beavatkozásnak számít az is, ha a forrás hitelességére hivatkoznak, és nem ellenőrzik az információ valóságtartalmát. Ilyen esetekben az sem elég, ha az állítást sérelmező fél nyilatkozatát is nyilvánosságra hozza az adott lap vagy portál, teszi hozzá az Új Szó cikke.

Vetrák értelmezése szerint mindössze annyi történt, hogy pontosították a törvényt. Így a személyiségvédelmi pert megnyerő felperesek akkor is bocsánatkérésben részesülnek, ha a hamis állítás terjesztője hiteles forrásból merítette az információt – mondta.

A házelnök felhívta a figyelmet arra, hogy a jogszabályt a köztársasági elnök visszaküldheti a parlamentbe. Amennyiben ez megtörténik, a képviselők változtathatnak a szövegen.

„Azt gondolom, hogy az újságírónak ezért nem kellene felelősséget vállalnia, ki kell javítani a dolgot. Önök nem felelhetnek azért, amit a politikus csinál. Önöknek a valóságot kell közvetíteniük a polgároknak, ez a feladatuk” – fejtette ki Boris Kollár, a parlament elnöke.

Rovatok