Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor a putyinizmus terjesztője – közölte a miniszterelnök ellenfele

2023. június 28., szerda 09:05

Guy Verhofstadt belga európai parlamenti képviselő reagált arra az interjúra, amelyet Orbán Viktor adott a német Bild című lapnak.

Mint arról korábban már írtunk, Orbán Viktor a Bildnek adott kétrészes interjút, melynek első felében többek között az orosz–ukrán háborúról és Vlagyimir Putyinról kapott kérdéseket. A miniszterelnök a német lapnak nyilatkozva megerősített több olyan dolgot is, amit a korábbi hónapokban is hangoztatott.

Kijelentette többek közt, hogy szerinte Ukrajna nem nyerheti meg a háborút, hogy az Ukrajnának való fegyverszállítás eszkalálhatja a konfliktust, és azt is elmondta, hogy szerinte Vlagyimir Putyin stabil és népszerű vezető Oroszországban. Beszélt továbbá arról is, hogy az orosz elnököt nem tartja háborús bűnösnek, és hogy Ukrajna szerinte már nem szuverén ország. 

Az interjú nagy port kavart belföldön és külföldön is, többek közt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója is reagált a miniszterelnök szavaira. Ugyanígy tett Guy Verhofstadt is, aki már évek óta csatározik a miniszterelnökkel az uniós porondon.

Az EP-képviselő egy rövid Twitter-bejegyzést írt, amelyben azt írta: a miniszterelnök az interjúban azt sugallja, hogy „Putyin erős”, és hogy „Ukrajna téved” (például azzal kapcsolatban, hogy megnyerhetik a háborút). 

Orbán a legtisztább formájában terjeszti a putyinizmust! Mikor fogja végre az Európai Tanács alkalmazni a hetes cikkely eljárást, és elvenni ennek az autokratának a szavazati jogát a tanácsban?! 

– írta a posztban Verhofstadt.

Orbán Viktor a Bild újságírójának egyik kérdésére válaszolva azt mondta: „Én Magyarországért küzdök. Engem nem érdekel Putyin. Nem érdekel Oroszország. Magyarország érdekel. Amit én teszek, azok olyan cselekedetek, amelyek Magyarország javát szolgálják. És mindaz, ami most Oroszország és Ukrajna közt történik, rossz a magyaroknak. Veszélyes a magyarokra.” Az interjú második részéről ebben a cikkünkben írtunk. 

Az orosz–ukrán háború fejleményeit szerdán is percről percre közvetítjük ebben a cikkünkben.

Rovatok