Index Vakbarát Hírportál

Kiemelték a Titan búvárhajó roncsait

2023. június 28., szerda 21:46

Megtalálták a búvárhajó lőrését, amelynek hiányzott az ablaka, a leszállókeretet, a jármű hátsó fedelét, egy szénszálas hengert és a két végsapkát. A tragédia miatt vizsgálatot indított a parti őrség.

Felszínre hozták a másfél hete eltűnt Titan búvárhajó roncsait. A búvárhajó egy pilótával és négy utassal a fedélzetén az 1912-ben elsüllyedt Titanic roncsaihoz tartott, de hirtelen elvesztette a kapcsolatot az ellátóhajóval. A mentőcsapatok egy Connecticut állam nagyságú területen kutattak a búvárhajó után.

Az elmúlt napokban dörömbölő hangokat fogtak be a tengeralattjáróról, így a mentőalakulatok arra következtettek, hogy még életben volt a bajba jutott csapat, ám az OceanGate vállalat csütörtök késő este közölte, hogy meghaltak az utasok.

A búvárhajó keresését azonban így is folytatták a hatóságok, amelyek magyar idő szerint csütörtök délutánra eredményt értek el, hiszen megérkezett a Victor 6000 nevű merülőhajó is a helyszínre. Hiába azonban a mentőcsapatok áldozatos munkája és a legkülönlegesebb eszközök bevetése, rendkívül kicsi volt az esély a kabinban tartózkodók túlélésére.

A TITAN RONCSAIT SZERDÁN A KANADAI ST JOHN’SBAN RAKTÁK KI A HORIZON ARCTIC NEVŰ HAJÓRÓL.

A fényképeken a tengeralattjáróból származó fémdarabok ponyvával voltak letakarva, mielőtt daruk teherautókra emelték volna őket.

Az amerikai parti őrség tisztviselői elmondták, hogy megtalálták a búvárhajó kémlelőablakát, amelynek hiányzott az ablaka, a leszállókeretet, a jármű hátsó fedelét, egy szénszálas hengert és a két végsapkát – írja a BBC

Vizsgálatot indítanak

Az amerikai parti őrség vizsgálatot indított a Titan tragédiája miatt. A nyomozást vezető Jason Neubauer közölte: az elsődleges cél a hasonló katasztrófák jövőbeni megelőzése a biztonság növelésére vonatkozó javaslatok formájában, ugyanakkor a nyomozó bizottság mérlegelésén múlik, hogy tesz-e indítványt polgári vagy büntetőjogi lépések megtételére.

A vizsgálat jelenleg a bizonyítékok összegyűjtésének szakaszában tart, zajlik a tenger mélyén összeroppant jármű maradványainak összegyűjtése, együttműködve a kanadai Új-Fundlandon fekvő kikötőváros, St. John hatóságaival – közölte a nyomozás vezetője.

Rovatok