Index Vakbarát Hírportál

Készen áll a terv, így képzelik a háború végjátékát az ukránok

2023. július 1., szombat 08:47

William J. Burns a CIA igazgatója titkos látogatást tett a hónap elején Ukrajnába. A látogatást ismerő prominensek szerint az ukrán tisztviselők ambiciózus stratégiát mutattak be az oroszok által megszállt területek visszafoglalására és a tűzszüneti tárgyalások megkezdésére Moszkvával az év végéig.

William Burns látogatása a háború egyik fontos pontján történt, hiszen az ukránok a régóta várt nagyszabású ellentámadás indításán munkálkodnak. Egyes információk szerint az ukrán erők még nem vetették be a nyugaton kiképzett és felszerelt rohamdandárok többségét.

Burns igazgató nemrég Ukrajnába utazott, ahogyan azt az orosz agresszió kezdete óta rendszeresen megtette

– mondta egy amerikai tisztviselő a Washington Postnak, aki névtelenséget kért.

A látogatás célja a névtelen forrás szerint az volt, hogy megerősítsék a Biden-kormányzat elkötelezettségét az Ukrajna védelmét segítő hírszerzési információk megosztása mellett. Az ukrán tisztviselők állítólag bizalmat sugároztak a céljaikkal kapcsolatban, miszerint:

Oroszország csak akkor tárgyal, ha fenyegetve érzi magát

Egy magas rangú ukrán tisztviselő szerint „Oroszország csak akkor fog tárgyalni, ha fenyegetve érzi magát”.

Burns útja éppen az orosz zsoldosvezér, Jevgenyij Prigozsin meghiúsult lázadása előtt történt. Bár az amerikai hírszerzés már június közepén észlelte, hogy Prigozsin fegyveres támadást tervez, az amerikai tisztviselő szerint ezeket a megállapításokat nem vitatták meg a Zelenszkijjel és másokkal folytatott megbeszéléseken.

A Biden-kormányzat tisztviselői többször hangsúlyozták, hogy Washingtonnak és Kijevnek semmi köze a Moszkva elleni sikertelen lázadáshoz, amelyet az Egyesült Államok belső ügyként jellemzett. Burns az eseményt követően telefonon felhívta orosz kollégáját, Szergej Nariskint, és hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok semmilyen módon nem érintett.

Lassabb a vártnál az ellentámadás üteme

Zelenszkj elismerte, hogy az ellentámadás üteme lassab a vártnál, valamint hivatalos személyek is megerősítették, hogy néhány nyugati Leopard 2-es harckocsi és Bradley harcjármű is megsemmisült már a támadásban.

Ettől függetlenül Valerij Zaluzsnij, az ukrán hadsereg főparancsnoka elmondta, hogy a tervezettnél kicsit lassabban érkező sikerek nem jelentenek problémát Ukrajna számára. Katonai elemzők szerint Ukrajna célja a tárgyalások kikényszerítésére nehéz ugyan, tekintettel Oroszország megerősített védelmére, de nem kizárt.

Lehetséges, hogy el tudják vágni a Krímbe vezető szárazföldi hidat, akár a terep elfoglalásával, akár a HIMARS és más tüzérségi eszközök hatótávolságába helyezésével, de sok függ attól, mennyire merülnek ki

– mondta Rob Lee, a Foreign Policy Research Institute katonai elemzője.

„Ha Ukrajna túl sok veszteséget szenved el, akkor az offenzívája idő előtt véget érhet. De ha Ukrajna elég veszteséget tud okozni az orosz erőknek és felszerelésnek, és meg tudja akadályozni az erősítés mozgását, Ukrajna képes lehet eléggé meggyengíteni Moszkva védelmét ahhoz, hogy áttörést érjen el” – tette hozzá.

Összességében az amerikai és ukrán tisztviselők is egyetértenek abban, hogy csakis egy erős ukrán pozícióból van értelme belemenni a béketárgyalásokba. Ehhez pedig az ukrán vezetők folyamatosan a Nyugat támogatását kérik, hogy egy erős ellentámadás indításával jobb alkupozícióba kerüljenek a tárgyalóasztalnál. Az Egyesült Államok vezetői szerint pedig ezért nem is hibáztathatók az ukránok.

Rovatok