Index Vakbarát Hírportál

Donald Trump: Putyin meggyengült, most kell kikényszeríteni a békét

2023. július 1., szombat 07:39

Donald Tump, az Egyesült Államok korábbi elnöke, aki Vlagyimir Putyinnal jó kapcsolatot ápolt hivatali idejében, azt mondta a Reutersnek, az orosz elnök hatalmát meggyengítette a Wagner-csoport lázadása – emiatt úgy véli, most lehetőség nyílhat arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek a felek.

Donald Trump telefonon adott interjút a Reutersnek, amelyben többek között Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-Ping is szóba került. A korábbi amerikai elnök már nagyon szeretné, ha véget érne a háború.

Azt akarom, hogy ne haljanak meg emberek emiatt a nevetséges háború miatt

– mondta Trump a Reutersnek adott telefoninterjúban.

Donald Trump nem zárta ki, hogy a kijevi kormánynak esetleg területeket kelljen átengednie Oroszországnak a háború lezárása érdekében, amely az orosz erők 16 hónappal ezelőtti ukrajnai bevonulásával kezdődött.

Azt mondta, ha ő lenne az elnök, bármi a tárgyalás alapját képezhetné, de az ukránok, akik erőteljes harcot vívtak földjük védelmében, sok elismerést érdemelnek.

„Szerintem az Egyesült Államok számára most a béke megteremtése a legnagyobb feladat. Itt az ideje, hogy megtegyük, hogy összehozzuk a két felet, hogy kikényszerítsük a békét” – mondta Trump.

A korábbi elnök szerint Putyinnak ártott az orosz zsoldoscsapat, a Wagner-csoport és vezetője, Jevgenyij Prigozsin múlt hétvégi felkelése.

Mondhatnánk, hogy Putyin még mindig ott van, még mindig erős, de minden bizonnyal némileg meggyengült, legalábbis sok ember így gondolja

– mondta.

Azonban ha Putyin már nem lenne hatalmon, nem tudja, mi lenne az alternatíva. Lehetne szerinte jobb, de sokkal rosszabb is.

Kínát a sarokba állítaná

A 2024-es republikánus elnökjelöltségért folyó harcban a közvélemény-kutatások szerint élen álló aspiráns a külpolitikáról bővebben szólva azt is mondta, hogy Kínának 48 órás határidőt kellene adni arra, hogy kiszálljon az Egyesült Államok partjaitól 90 mérföldre (145 kilométer) lévő Kuba szigetén lévő kínai kémkapacitásból. 

Reuters egy korábbi cikkében megírta: egy jelentés szerint titkos megállapodás jött létre Kína és Kuba között, aminek értelmében a két ország Kuba területén létesíthet egy újfajta lehallgatóbázist.  

Trump határozottan ellenezte Kína kubai kémbázisát, és kijelentette, hogy ha Peking nem hajlandó elfogadni a bezárására vonatkozó 48 órás követelését, egy esetleges Trump-kormányzat új vámokat vetne ki a kínai árukra.

Elnökként Trump keményebb álláspontot képviselt Kínával szemben, miközben jó kapcsolatra hivatkozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel, amely a koronavírus-járvány miatt megromlott.

Én 48 órát adnék nekik, hogy kiszálljanak. És ha nem mennének ki, 100 százalékos vámot vetnék ki mindenre, amit az Egyesült Államokba adnak el, és két napon belül eltűnnének. Egy órán belül eltűnnének

– mondta Trump.

Trump nem beszélt arról, hogy az Egyesült Államok katonailag támogatná-e Tajvant, ha Kína megszállná az önrendelkezés alatt álló szigetet, amelyet Peking sajátjának vall. Azt mondta, erről azért nem beszél, mert ártana a tárgyalási pozíciójának.

Rovatok