Index Vakbarát Hírportál

Medvegyev: A lengyel degeneráltak be fogják vetni az atomfegyvereket

2023. július 2., vasárnap 06:56

Dimitrij Medvegyev volt orosz állam- és kormányfő a Telegramon kommentálta, hogy Lengyelország részt vehet a NATO nukleáris programjában mint az az ország, ahol a fegyvereket állomásoztatják. Medvegyev nem fogta vissza magát reakciója megfogalmazásakor.

Pénteken számoltunk be róla, hogy Lengyelország a jövőben amerikai atomfegyvereket tárolhat. A TASZSZ és a RIA orosz állami hírügynökségek szerint a lengyelek szívesen fogadnák be a fegyvereket, válaszul az orosz stratégiai atomfegyverek Belaruszba történő telepítésére.

Dimitrij Medvegyev, Oroszország volt államfője közösségi oldalán fejtette ki a véleményét a dologról.

Mivel a jelenlegi lengyel vezetés kizárólag degeneráltakból áll, a nukleáris fegyverek lengyelországi telepítésére vonatkozó kérés azzal fenyeget, hogy ezeket a fegyvereket használni is fogják – minden őrült örömére. A végső döntést persze a tengerentúli idióták hozzák meg.  De lesz ennek az egésznek egy pozitívuma is. Az összes Duda, Morawiecki, Kaczynski és a többi söpredék mind eltűnik – sajnos másokkal együtt

– fogalmazott bejegyzésében Medvegyev.

Rovatok