Index Vakbarát Hírportál

Az orosz befolyástól szabadulna Bulgária

2023. július 3., hétfő 18:56

Bulgáriában prioritásként kell kezelni a biztonsági szolgálatok átalakítását és a Moszkva által támogatott ügynökök kiszűrését – sürgeti a reformszövetség, amely szerint a szervezett bűnözés és a korrupció felszámolására irányuló ambiciózus terv sikere múlik ezen.

A hírszerzés reformját szorgalmazza Kiril Petkov, a Folytatjuk a Változást párt 43 éves vezetője, aki korrupcióellenes szövetséget kötött a Demokratikus Bulgária párttal.

A kommunizmus bukását követő kaotikus, gyakran erőszakos években a bolgár állambiztonsági apparátus ügynökei nem kis szerepet játszottak egy kiterjedt – zsarolással, kábítószer- és fegyverkereskedelemmel foglalkozó – bűnszervezet létrehozásában, amely mind a mai napig átható befolyást gyakorol a nemzeti politikára és az igazságszolgáltatásra. Az állambiztonsági apparatcsikok és a bűnözők közül sokan szoros kapcsolatokat alakítottak ki Moszkvával.

„A biztonsági szolgálatainkban vannak beágyazott kockázatok” – nyilatkozta Petkov a Politicónak. A politikus őket akarja kifüstölni.

A szándék része annak a hétpontos tervnek, amelyet Petkov pártja a Demokratikus Bulgáriával együtt most terjesztett koalíciós partnere, a Bojko Boriszov volt miniszterelnök vezette jobbközép GERB elé.

Első lépésként módosítani kellene azt a törvényt, amely alapján most a Moszkva-barátnak tartott Rumen Radev államfő nevezi ki a különböző biztonsági szolgálatok vezetőit.

Petkov szerint ez a feladat a törvényhozásra hárul. A kormány mellesleg azt tervezi, hogy haladéktalanul kirúgja azokat a titkosszolgákat, akik kétszínűen viszonyulnak Bulgária szerepéhez a NATO-ban, és ellenségesek Ukrajna felfegyverzésével szemben. A következő lépésben átvilágítják a biztonsági szolgálatok minden tagját.

„Ha mindkét feladattal eredményesen végzünk, akkor nagymértékben csökken Oroszország befolyása” – véli Petkov, aki szerint Moszkva „a korrupciót használja külpolitikájának manőverezésére”.

Radev felháborodva reagált a reformelképzelésekre. Azzal érvelt, hogy a szükséges változásokat már végrehajtották, Petkov pártját pedig azzal vádolta, hogy enged a külföldi, vagyis az amerikai és az uniós nyomásnak.

Robbanás a fegyvergyárban

A minap – miközben a politikusok az orosz beavatkozásról vitáznak – ismét tűz ütött ki az Emilijan Gebrev tulajdonában álló EMKO fegyvergyár raktárában. Kevesebb mint egy év alatt ez volt a második tűzvész ugyanazon a helyszínen.

A robbanások sorozata kényes téma, mert Oroszországot gyanúsítják a szabotázzsal, mivel Bulgária növeli a fegyverellátást az ukrajnai háborúban.

A mostani tűzzel kapcsolatban a gazdasági miniszter orosz érintettségre utalt, a gyártulajdonos pedig arra panaszkodott, hogy a bolgár hatóságok mindeddig még azt sem derítették ki, mi okozta a tavalyi robbanásokat. Gebrevnek sincs kétsége afelől, hogy orosz támadás történt, ami azt jelzi, hogy a bolgár biztonsági szolgálatok szemet hunynak Moszkva bulgáriai ténykedése felett.

Petkov tavaly alig hét hónapig volt miniszterelnök, amikor kormánya az ukrajnai inváziót követően szembehelyezkedett a Kremllel, majd hetven orosz diplomatát és kémet utasított ki.

A Folytassuk a Változást és a Demokratikus Bulgária azok után állapodott meg egy szakértői, két rotáló miniszterelnök vezette kabinet létrehozásában, hogy a GERB a korábbi uniós innovációs biztost, Marija Gabrielt nevezte meg miniszterelnök-jelöltjeként.

Ez tényleg egy módja annak, hogy áthidaljuk az áthidalhatatlan szakadékot

– reagált Petkov arra hivatkozva, hogy a korrupcióellenes programban fenntartás nélkül megbízhat Gabrielben, aki soha nem volt részese a bolgár politikának.

A régi arcok

Petkov hívei közül sokan – jobbára a városlakó fiatalok – hittek abban az ígéretében, hogy felszámolja a korrupciót, és új fejezetet nyit a bolgár politikában. Átverve érezték magukat azok után, hogy a pártszövetség a visszaélésekkel vádolt GERB-bel lépett koalícióra.

A mércénk nem változott. Kizárólag olyanokat választunk, akik nem keveredtek korrupcióba, és akikben nem látunk potenciális korrupciós kockázatot

– állítja Petkov.

A reformok másik fő csapása az igazságszolgáltatás, ahol a változások már megkezdődtek a rendkívül ellentmondásos Ivan Gesev főügyész június eleji menesztésével. Helyére azonban átmenetileg a helyettesét, Boriszlav Szarafovot nevezték ki, aki sok bolgár szerint nem sokban különbözik elődjétől, és belekeveredhetett az ország egyik leghírhedtebb zsarolási botrányába.

Az Igazságot Mindenkinek elnevezésű civil szervezet szervezte tüntetésen Szarafov menesztését követelték, és Petkov is csatlakozott hozzájuk.

A GERB visszatérésével az egyik legégetőbb kérdés, hogy vezetőjét, a megannyi ügybe keveredett Boriszov volt miniszterelnököt felelősségre vonják-e.

Petkov szerint ez attól függ, hogy az igazságszolgáltatást megtisztíthatják-e a korrupciótól.

Senki sem vonható felelősségre az utcán, a parlamentben vagy a miniszterelnöki hivatalokban normálisan működő igazságszolgáltatás nélkül

– hangoztatja Petkov, aki szerint tiszta intézményes keretek nélkül csak meddő politikai harcokat fognak folytatni Bulgáriában.

(Borítókép: Kiril Petkov 2022. június 23-án. Fotó: Ludovic Marin / AFP)

Rovatok