Index Vakbarát Hírportál

Bulgáriában csoda történt, kilenc hónap után sikerül kormányt alakítani

2023. május 23., kedd 12:58

Egyre inkább úgy tűnik, hogy ha végérvényesen nem is sikerült megoldani, de egy nagy lépést tettek a bolgár pártok a politikai válság megoldása érdekében: ugyanis a két nagy rivális, a jobbközép GERB és a GERB ellenében létrejött technokrata Folytatjuk a Változást! (PP) kormányt alakít. A legnagyobb kérdés, hogy az új kormány kihúzza-e 18 hónapig, mint azt ígérik.

Bejött Bojko Boriszov, a legutóbbi parlamenti választást megnyerő GERB pártelnökének a terve azzal, hogy az Európai Bizottság bolgár biztosát, Marija Gabrielt jelöli miniszterelnöknek,

mivel kilenc hónap és két parlamenti választás után ismét megválasztott kormány alakult Bulgáriában.

Mint korábban beszámoltunk róla, ez egy elég rizikós húzás volt a korábban korrupcióval megvádolt egykori bolgár miniszterelnöktől: Gabriel ugyanis uniós biztosként jó önéletrajzzal rendelkezik, és ezzel csapdába akarta csalni a GERB ellenében létrejött protestpártokból álló választási szövetséget, a technokrata-centrista Folytatjuk a Változást!-ot (PP) és a jobbközép Demokratikus Bulgáriát (DB).

Ez amiatt volt kockázatos lépés, mert a PP már korábban bejelentette, hogy nem hajlandó a szerintük korrupcióval megvádolt Boriszovval közösen kormányozni, azonban Gabriel személye olyan volt, akit ha elutasítanak, nehezen tudták volna elmagyarázni a bolgároknak, hogy egy européer, komoly karriert befutó, alkalmas jelölt mögé miért nem tudnak beállni.

Boriszov lépése bevált, mivel a legutóbbi választásokon a két legtöbb mandátumot szerző GERB és a vele együtt induló Demokratikus Erők Szövetsége (SZDSZ) a PP–DB-pártszövetséggel összeállva hétfőn bejelentette: legalább 18 hónapig közösen fognak kormányozni.

Rotációs rendszerben vágnak neki a kormányzásnak

Mint arról az egyik legnagyobb bolgár portál, a Dnevnik beszámolt, a kormány megalakulását maga Bojko Boriszov jelentette be: az erről szóló sajtótájékoztatón elmondta, hogy a két pártszövetség a koalíciós szerződés szerint legalább 18 hónapig fogja vezetni Bulgáriát, ami alatt az első kilenc hónapban a PP–DB adja majd a miniszterelnököt Nikolaj Denkov, a legutóbbi PP-kormány egészségügyi minisztere személyében, majd ezt követően a korábbi uniós biztos, Marija Gabriel következik.

A sajtótájékoztatón Boriszov arról is beszélt, hogy az elkövetkezendő 18 hónapban mi a kormány célja a 2020 nyara óta folyamatos politikai válságban lévő országban – ez idő alatt összesen öt parlamenti választást tartottak, és mindössze egyszer, akkor is csak félévre sikerült megválasztott kormányt alakítania a parlamenti pártoknak.

Ugyan a GERB-vezér név szerint nem említi az okot, hogy mely oroszbarát pártok erősödése miatt akart egy nyugati orientációjú, européer kormányt – valószínűleg az az irredenta, Nagy-Bulgária-eszményt hirdető Újjászületésre és a PP által korábban orosz kapcsolatokkal megvádolt, centrista-populista Van egy Ilyen Nép!-re gondolhatott –, de szerinte most a legfontosabb, hogy a majdnem három évig tartó politikai válság után végre stabilitás jöjjön az országba.

Az új kormány megalakulásáról a Harvardon tanult Kiril Petkov és Aszan Vaszilev által alapított Folytatjuk a Változást! is sajtótájékoztatót tartott, ahol lefektették, hogy mi lesz a kormánykoalíció feladata az elkövetkezendő kilenc hónapban:

Ezenkívül a párt azt is bejelentette, hogy

ha ezeket az ígéreteket nem tudják teljesíteni a következő kilenc hónapban, akkor a miniszterelnök-jelöltjük, Denkov le fog mondani,

ami vélhetően a kormánykoalíció felbomlásával és új választások kiírásával is járna.

Mi jöhet ezután?

A hatalomba visszakerülő Boriszov bizakodóan nyilatkozott az új kormánykoalícióról. Szerinte a PP és a GERB között érdemi ellentétek nincsenek, és abban bízik, ha sikeres lesz az első 18 hónap, akkor ebben a formációban újabb 18 hónapot tudnak majd közösen kormányozni. A közös kormányzás folytatását a PP sem zárta ki, annak ellenére, hogy a pártnak korábban amiatt sikerült kormányt alakítaniuk, mert ügyvivő miniszterként Petkov és Vaszilev feltárták a GERB korrupciógyanús ügyleteit.

A két pártszövetségnek együtt egy viszonylag kényelmes többsége lesz a 240 fős bolgár Nemzetgyűlésben: a GERB–SZDSZ-pártszövetség 69, míg a PP–DB 64 mandátummal rendelkezik, így a parlament viszonylag simán fogja megszavazni az új miniszterelnököt és kormányt, hacsak addig nem történik valami Boriszovék és Petkovék között.

Egyébként a két párt korábban a parlament házelnöki pozíciójáról is hasonlóan döntött: akkor is rotációs rendszerben állapodtak meg, amely szerint először egy PP-s, majd egy GERB-es képviselő veszi kezébe a Nemzetgyűlés vezetését 3-3 hónap erejéig.

(Borítókép: Bojko Boriszov 2023. április 2-án. Fotó: Georgi Paleykov / NurPhoto / Getty Images)

 

Rovatok