Index Vakbarát Hírportál

Ötven év után kiengedik a börtönből a Manson család tagját, aki 16-szor szúrta meg áldozatát

2023. július 8., szombat 18:54

Charles Manson követője két héten belül szabadulhat, miután két gyilkosság miatt több mint 50 évet töltött börtönben.

Leslie Van Houten, Charles Manson követője két héten belül szabadlábra kerülhet, miután Gavin Newsom, Kalifornia kormányzója bejelentette, hogy nem fogja kérni az állam legfelsőbb bíróságától, hogy akadályozza meg a feltételes szabadlábra helyezését. A lépéssel megnyílik az út Van Houten szabadulása előtt, aki több mint 50 évet töltött egy dél-kaliforniai börtönben két 1969-es gyilkosság miatt − írta meg a The Guardian

A kormányzó hivatala közölte, hogy a kaliforniai fellebbviteli bíróság feltételes szabadlábra helyezésről szóló döntése elleni fellebbezés nem valószínű, hogy sikerrel járna, és Newsom csalódott. A kormányzó elutasította Van Houten feltételes szabadlábra helyezését, de május 30-án egy fellebbviteli bíróság hatályon kívül helyezte ezt a döntést.

Newsom elődei minden alkalommal ugyanezt a döntést hozták, amikor a feltételes szabadlábra helyezési bizottság úgy ítélte meg, hogy Van Houten alkalmas arra, hogy kiengedjék a börtönből. Van Houtent 2016 óta ötször javasolták feltételes szabadlábra helyezésre.

Van Houten ügyvédje, Nancy Tetreault azt mondta, hogy heteken belül feltételesen szabadlábra helyezik − jelentette az NBC News.

Nagyon izgatott, és le van nyűgözve. Hálás, hogy az emberek felismerték, hogy már nem ugyanaz a személy, aki akkor volt, amikor a gyilkosságokat elkövette

− mondta Tetreault a csatornának. 

A most 72 éves Van Houten életfogytiglani börtönbüntetését tölti, amiért 1969-ben Mansonnak és más követőinek segített megölni Leno LaBiancát, egy Los Angeles-i élelmiszerboltost és feleségét, Rosemaryt. Van Houten akkor 19 éves volt.

Kalifornia kormányzója végig ellenezte a nő szabadon bocsátását

A legutóbbi feltételes szabadlábra helyezés elutasításakor Newsom azt mondta, hogy Van Houten még mindig veszélyt jelent a társadalomra. Azt mondta, hogy a nő ellentmondásos személyiség, és nem megfelelő magyarázatot adott arra, hogy a gyilkosságok idején milyen kapcsolatban állt Mansonnal.

A Los Angeles-i második kerületi fellebbviteli bíróság 2-1 arányban hatályon kívül helyezte Newsom döntését, és azt írta, hogy „nincs bizonyíték a kormányzó következtetéseinek alátámasztására” Van Houten feltételes szabadlábra helyezésre való alkalmasságát illetően.

A bírák vitatták Newsom állítását, miszerint Van Houten nem magyarázta el megfelelően, hogyan került Manson befolyása alá. A feltételes szabadlábra helyezési meghallgatásán hosszasan beszélt arról, hogy szülei válása, a drog- és alkoholfogyasztása, valamint egy illegális abortuszra kényszerítése hogyan vezette őt olyan útra, amely kiszolgáltatottá tette őt a férfinak.

Érveltek Newsom azon felvetése ellen is, hogy a múltbeli erőszakos cselekedetei aggodalomra adnának okot a jövőben, ha szabadlábra kerülne.

Van Houten rendkívüli rehabilitációs erőfeszítéseket, belátást, megbánást, reális helyezési terveket, a család és a barátok támogatását, kedvező intézményi jelentéseket mutatott fel, és a kormányzó döntésének idején négy egymást követő alkalommal támogatta a bíróság feltételes szabadlábra helyezését

− írták a bírák a májusi határozatban.

A különvéleményt megfogalmazó bíró azzal érvelt, van némi bizonyíték arra, hogy Van Houten nem látta át a szörnyű gyilkosságokat, és egyetértett Newsommal abban, hogy a szabadlábra helyezési kérelmét el kell utasítani.

16-szor szúrt

Leslie Altadenában nőtt fel, 15 mérföldre (24 kilométerre) Los Angelestől. Egy 2017-es feltételes szabadlábra helyezési meghallgatáson nehéz gyermekkoráról számolt be, amely magában foglalta szülei válását, 14 éves korában drogfogyasztást és azt, hogy a „szerelem nyarára” San Franciscóba szökött a barátjával. Mansonnal egy észak-kaliforniai kommunában találkozott 1968-ban. A következő évben ő és több más Manson-követő követte hazáig a gazdag élelmiszerboltosokat, és halálra késelte őket.

Leslie Van Houten szorította Rosemary LaBianca fejére a párnát, miközben egyik tettestársa megkéselte az áldozatot. A halott asszonyba Van Houten ezután még a saját bevallása szerint vagy tizenhatszor belevágta a kést. A gyilkosság után a halott La Bianca mellkasának bőrére rávésték a háború szót.

A börtönbüntetése alatt Van Houten főiskolai végzettséget szerzett, és a börtönben csoportfoglalkozásokat vezetett. Viselkedése állítólag példás, ügyvédje, Rich Pfeiffer azzal érvel, hogy a nő már nem jelent veszélyt a társadalomra. Van Houtennek korábban 19 alkalommal utasították el a feltételes szabadlábra helyezésre vonatkozó kérvényét. Ezúttal ez nem történt meg, de a végső döntést Jerry Brown, Kalifornia kormányzója mondja ki majd.

Mansont a Tate–La Bianca-ügy néven elhíresült gyilkosságsorozat tervezéséért ítélték el, bár azzal sosem vádolták, hogy személyesen is részt vett volna benne. A gyilkosságokra Manson a Helter Skelter-elmélettel, egy nagy amerikai faji háború víziójával készítette fel követőit.

A Manson család gyilkosságai vetettek véget az amerikai álomnak

Hét emberélet és bizonyos értelemben a kaliforniai virággyerekek korszakának ártatlansága is odaveszett két nap leforgása alatt 1969 augusztusában, amikor az eszelős Charles Manson szektájának tagjai vérengzést rendeztek Sharon Tate és a LaBianca házaspár otthonában. A gyilkosok többsége túlélte Mansont, és rég megtagadta őt. Közülük kerül ki Kaliforna legrégebb óta ülő női elítéltje. Még mindig reménykedik a szabadulásban az a zenész, akit sokan az egész borzalom kulcsfigurájának tartanak, és aki a legendás Truman Capote-tal beszélgetve a hetvenes évek végén még azt mondta: nem bánja, ami történt, jó volt.

A hatvanas évek váratlan véget értek 1969. augusztus 9-én

– írta egyszer a Nobel-díj várományosaként számontartott amerikai írónő, Joan Didion. Ez volt az a nap, amikor felfedezték Roman Polanski nyolc és fél hónapos terhesen meggyilkolt feleségének, Sharon Tate-nek és vendégeinek holttestét. Ez volt az a nap, amelynek az estéjén halálra késelték a LaBianca házaspárt is. Charles Manson udvartartása követett el más gonosztetteket is, de ezek a gyilkosságok voltak azok, amelyek miatt kerek fél évszázaddal később is nehéz lenne olyat találni, aki soha ne hallott volna a Manson családról és az eszelős vérengzésről, amit a szektatagok véghez vittek. 

Van Houtenék a La Bianca-gyilkosságot 1969 nyarán követték el, alig pár nappal az után, hogy Charles Manson biztatására vérfürdőt rendeztek Roman Polanski filmrendező Los Angeles-i villájában, ahol másokkal együtt lemészárolták a művész 8 hónapos terhes feleségét, Sharon Tate színésznőt is. A LaBianca házaspár legyilkolásában Manson ugyan nem vett részt tevőlegesen, de jelen volt, és ő irányította a gyilkosokat. Akik először a férjet ölték meg, majd a hálószobába cipelték az asszonyt.

(Borítókép: Bettmann / Getty Images Hungary)

Rovatok