Index Vakbarát Hírportál

Emiatt rendezhetett Oroszország vérfürdőt egy kelet-ukrajnai pizzériában

2023. július 9., vasárnap 18:41

A város elleni célzott rakétatámadásban legalább 13 civil és ismeretlen számú ukrán katona halt meg egy népszerű étteremben. A csapást egy videó alapján hajtották végre.

Múlt héten kedden orosz rakétacsapás érte a kelet-ukrajnai Kramatorszk városát. Több ember meghalt, és rengetegen megsebesültek.

Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter arról számolt be a Telegram-oldalán, hogy két rakéta csapódott be a város területén. Nem sokkal korábban Pavlo Kirilenko, a Donyecki terület kormányzója az ukrán televíziónak nyilatkozva közölte, hogy a két rakéta Kramatorszk belvárosának egy éttermekkel teli, forgalmas részét találta el a késő délutáni órákban. Az egyik rakéta egy pizzériába csapódott. 

Ukrajna nem közölte, hogy voltak-e katonai áldozatok, de szemtanúk szerint az étteremben vacsorázó katonák is a halottak között voltak.

„Egy terrorista állam bűntársait az emberiség árulóiként kell kezelni” − mondta a támadás után Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Egy videó alapján hajtották végre a csapást 

Az esetről a The Wall Street Journal közölt most újabb részleteket. Cikkükből kiderült, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) néhány órával a támadás után kivallatott egy 57 éves ukrán férfit, Volodimir Szinelnyiket, aki elismerte: közvetlenül a támadás előtt egy videót küldött el az étteremről egy ismerősének, aki az oroszok által megszállt területen él. A két férfi még Afganisztán szovjet megszállása idején, az 1980-as években szolgált együtt a katonaságban. 

A VIDEÓN láthatóak AZ ÉTTEREM vendégei, VALAMINT több, katonák ÁLTAL HASZNÁLT JÁRMŰ is, AMELYEK AZ UTCÁN KÍVÜL, A PIZZÉRIA ELŐTT PARKOLTAK.

Szinelnyik elmondta, hogy az étterem levideózása után hazament, és a hírekből értesült arról, hogy a pizzériát rakétatámadás érte. 

Az 57 éves férfit az ukrán ügyészek hazaárulással vádolják, amiért életfogytiglani börtönbüntetés is járhat. Szinelnyik azt mondta az ukrán nyomozóknak, hogy nem számolt tettei következményeivel, és megbánását fejezte ki.

A biztonsági szolgálatok vizsgálják, hogy Szinelnyik nem tartozott-e egy szélesebb körű diverzánshálózathoz. A vizsgálat másik iránya az, hogy a vendégek által a közösségi médiába feltöltött fényképek segítettek-e Oroszországnak azonosítani az éttermet mint célpontot.

Ukrán és külföldi katonák lehettek az étteremben

A korábban említett járműveket a WSJ cikke szerint ukrán katonák és külföldi önkéntesek használták. Egyikük egy korábbi amerikai tengerészgyalogos, a 32 éves Ian Tortorici volt, akinek halálát édesapja is megerősítette korábban.

Az apa, Frank Tortorici azt mondta, hogy fia néhány nappal korábban neki is beszélt arról, hogy Kramatorszkban fog pihenni néhány napot, miután egy lövészárokból kiszorították az orosz katonákat a fronton, amiben több társa megsebesült, meghalt. 

Harc közben nem tudták megölni, ezért étkezés közben tették meg

– mondta Frank Tortorici.

A helyszínen begyűjtött rakétadarabok arra utalnak, hogy a pizzériát egy rövid hatótávolságú Iszkander–M rakétával lőtték szét, amely akár 700 kilogrammos robbanófejet is hordozhat, és nagy pontosságú találatra képes.

Megjegyzendő, hogy a közeli éttermeken elhelyezett feliratok arra szólították fel a vendégeket, hogy ne filmezzenek és ne fényképezzenek a helyszínen. 

Utólag nem tudom megmondani, mit tennék. A történelem nem engedi meg a feltételes módot

− mondta Ihnatenko, az étterem tulajdonosa a tragédiával kapcsolatban egy interjúban, amely a személyzetének temetése után készült. 

A támadásban egy díjnyertes ukrán írónő is meghalt

A támadásban Viktoria Amelina díjnyertes ukrán írónő is meghalt, aki az utóbbi időben az oroszok által elkövetett háborús bűnök dokumentálásával foglalkozott. A 37 éves regényíró a tizenharmadik ember, aki a támadás következtében meghalt. Amelina kolumbiai újságírók és írók egy csoportjával vacsorázott a Ria Lounge-ban, amikor a rakéta becsapódott. Körülbelül 60 másik személy is megsérült a csapásban.

Viktoria Amelina halála előtt írott egyik utolsó versét itt olvashatja magyar fordításban.

Az orosz–ukrán háború fejleményeit vasárnap is percről percre közvetítjük cikkünkben. 

(Borítókép: Egy orosz rakéta által eltalált étterem belseje 2023. június 30-án Kramatorszkban, Ukrajnában. Fotó: Yan Dobronosov / Global Images Ukraine / Getty Images)

Rovatok