Index Vakbarát Hírportál

Negyven terroristával végeztek Szomáliában

2023. július 9., vasárnap 21:02

Az al-Sabáb terrorszervezet mintegy negyven harcosával és parancsnokával végzett a szomáliai hadsereg – közölték a helyi hatóságok vasárnap az MTI szerint.

A Szomália déli részén, a kenyai határ közelében található Afmadow környékén zajló bevetésben egy külföldi partnerország is részt vett – közölték a helyiek. 

A mogadishui kormány ellen több mint egy évtizede fegyveres felkelést folytató, az al-Kaida terrorhálózattal is kapcsolatban álló al-Sabáb célja, hogy kiűzze az Afrikai Unió békefenntartóit az országból. Célja továbbá, hogy megdöntse a Nyugat támogatását élvező kabinet hatalmát, és bevezesse az iszlám radikális értelmezésén alapuló jogrendet, a saríát Szomáliában.

Haszán Sejk Mohamud szomáliai államfő tavaly totális háborút hirdetett a dzsihadistákkal szemben, a kormányerők offenzíváit pedig alkalmanként az Egyesült Államok is támogatja.

A 16 millió lakosú Szomáliából 2024 végéig kivonulnak az Afrikai Unió békefenntartói, akik eddig hat katonai támaszpontot adtak át a szomáliai hadseregnek.

Rovatok