Index Vakbarát Hírportál

Magyarország százezer euróval támogatja a csádi menekültellátást

2023. július 10., hétfő 12:53

A Hungary Helps Program keretében Magyarország százezer eurós támogatást nyújt a közép-afrikai Száhel-övezetben fekvő Csádnak, ahova az áprilisban kitört szudáni konfliktus elől már több mint 200 ezren menekültek – jelentette be Azbej Tristan államtitkár a közösségi oldalán hétfőn.

Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára Csádból nyilatkozott az ATV híradójának, amelyben azt mondta, most jött létre először együttműködés az afrikai ország és Magyarország között. Hozzátette, a támogatás célja, hogy a szudáni harcok elől az országba menekülő emberek alapvető szükségleteit el tudják látni.

Máthé László Eduárd, a szubszaharai térségben megvalósuló tevékenységek külpolitikai összehangolásáért felelős miniszteri biztos kiemelte, „Magyarország számára, Európa számára a körülötte lévő térségek stabilitása kulcskérdés”, ezért a Száhel-övezet még stabil országainak támogatása kiemelten fontos külpolitikai cél.

Mahamat Yacoub, a csádi migrációs bizottság elnöke arról beszélt, hogy a menekülteknek alig tudnak enni adni, kevés az ivóvíz, és kifogytak a sátrakból is.

A videóhoz kapcsolódó bejegyzésben Azbej Tristan azt írta, hogy a szudáni konfliktus elől menekülők túltelítették a csádi menekülttáborokat, így humanitárius vészhelyzet alakult ki. 

A magyar támogatás célja a menekültek és a csádi befogadó közösségeik megsegítése, valamint a vallásközi békés együttélést erősítő kezdeményezések támogatása.

„Afrika jövője kihat a mi jövőnkre is. Elvünk, hogy nem a bajt kell Európába hozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol a baj van” – emelte ki az államtitkár.

Szudánban április közepén törtek ki a harcok a 2021-es katonai hatalomátvételt irányító Abdel Fattáh al-Burhán tábornok vezette hadsereg és a rivális Mohamed Hamdan Dagalo tábornok irányítása alatt álló Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) milícia között. Az ATV tudósítása szerint naponta négy-ötezer menekült érkezik Csádba a szomszédos Szudánból.

Rovatok