Index Vakbarát Hírportál

Így veszítette el Ukrajna a NATO-tagságért folytatott csatáját

2023. július 13., csütörtök 06:34

Ukrajna azt szerette volna, ha az idei NATO-csúcstalálkozó azzal az egyértelmű nyilatkozattal zárul, hogy a háború befejezése után az ország a szövetség tagjává válik, de Volodimir Zelenszkijnek konkrét ígéret nélkül kellett elhagynia Litvániát.

Az ukrán tisztviselők heteken keresztül sürgették az Egyesült Államokban és Európában dolgozó kollégáikat, hogy olyan állásfoglalást dolgozzanak ki, amely ütemtervet és egyértelmű utat kínál a tagság felé. A szövetségesek kedden kiadott közleményében mindez nem szerepelt, ehelyett azt tartalmazta, hogy „abban a helyzetben leszünk, hogy meghívást nyújtsunk Ukrajnának, ha a szövetségesek egyetértenek és a feltételek teljesülnek” − írta meg a Politico

Ez mély csalódás Kijev számára, amely a színfalak mögött tombolt, mivel az Egyesült Államok és Németország ellenállt a nyomásnak, hogy konkrét ígéreteket kínáljon Ukrajnának. Különösen a feltételekre való homályos utalás bosszantotta fel őket, mivel azt a tagsághoz vezető út lehetséges önkényes akadályának tekintették.

Az ukrán vezetés Washingtonhoz és Berlinhez fordult, hogy kifejezze nemtetszését, aminek az lett a vége, hogy Zelenszkij kedden ingerült üzenetet közölt a Twitteren, amelyben a bizalmas szövegtervezetet „példátlannak és abszurdnak” nevezte.

Úgy tűnik, nincs készség sem arra, hogy Ukrajnát meghívják a NATO-ba, sem arra, hogy a szövetség tagjává tegyék

− füstölgött az elnök 7,3 millió követőjének. 

Ukrajna támogatóit, akik többmilliárdos katonai és gazdasági támogatást nyújtanak, Zelenszkij haragja váratlanul érte. Még Kijev néhány NATO-n belüli legközelebbi barátja is meglepődött, mivel az ukrán elnök nyers kritikáját nem látta hasznosnak és indokoltnak az érzékeny diplomáciai tárgyalásokban.

A tweetet a frusztráció szerencsétlen megnyilvánulásának tekintjük

− mondta egy magas rangú észak-európai diplomata.

A tweet, amely éppen akkor érkezett, amikor a NATO-vezetők vilniusi találkozójára készültek, tovább növelte a feszültséget a diplomaták utolsó pillanatban tett erőfeszítéseiben, hogy véglegesítsék a vitatott szöveget, amelyet végül kedd este tettek közzé. 

Visszalépés

Szerdára azonban mindenki igyekezett csillapítani az érzelmeket. 

A tisztviselők kiemelték a NATO-vezetők által Ukrajna számára elfogadott csomagot, amely egy többéves programot tartalmaz a haderő nyugati normákra való átállásának elősegítésére, valamint egy új NATO–Ukrajna Tanács létrehozását, továbbá egy olyan döntést, amely az úgynevezett tagsági cselekvési terv (MAP) − a csatlakozást megelőző reformok útja − elhagyásáról szól. 

Úgy vélem, az Ukrajnának nyújtott csomag jó, és szilárd alapot biztosít a tagság felé vezető úton a szorosabb kapcsolathoz

− mondta az észak-európai vezető diplomata. 

A francia tisztviselők eközben igyekeztek megértést és empátiát tanúsítani az ukrán vezető iránt. 

„Egy háborúban lévő állam vezetőjeként és hadvezérként van jelen. Nyilván nyomást gyakorol a szövetségesekre” − mondta Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter kedden a francia televíziónak.

Képzeljük magunkat a helyébe, Bukarestben volt egy kötelezettségvállalás, és tudjuk, mi történt ezután

− tette hozzá, utalva a 2008-as NATO-csúcstalálkozóra, amikor a katonai szövetség homályos ígéreteket tett arra, hogy Ukrajna végül taggá válik. 

Megvan az elkötelezettség a kapcsolatok elmélyítésére

Ukrán részről is elismerték, hogy a szerdai tárgyalások feldobták a hangulatot. 

„A NATO-vezetőkkel folytatott megbeszélések nagyon jók voltak” − mondta az ukrán tisztviselő. Az ország „egyértelmű jelzéseket kapott, hogy NATO-tagságunk nem lesz alku tárgya az Oroszországgal folytatott tárgyalásokon… ez volt a legfőbb félelem”.

„Tehát annak ellenére, hogy a nyilatkozat szövege nem egyértelmű Ukrajna tagsági útjáról, a találkozók megmutatták, hogy megvan az elkötelezettség a kapcsolatok elmélyítésére” − mondta a tisztviselő. „Természetesen ez nem azonos a közös nyilatkozatban szereplő egyértelmű, rögzített kötelezettségvállalással.”

Maga Zelenszkij, aki Vilniusban vett részt a NATO–Ukrajna Tanács első ülésén, a sajtóban való megjelenések alkalmával szintén pozitívabb hangot ütött meg: köszönetet mondott a MAP-követelmény elhagyásáról szóló döntésért, háláját fejezte ki a szövetségeseknek, és dicsérte a G7-ek kötelezettségvállalásait. 

„Nem változtattam meg az álláspontomat” − hangsúlyozta, amikor az előző naphoz képest eltérő hangnemről kérdezték.

Arra a kérdésre pedig, hogy Kijevben attól tartanak-e, hogy a NATO-tagság az Oroszországgal folytatott jövőbeli tárgyalásokon zálogként szolgálhat, határozottan kijelentette, hogy ez nem lenne elfogadható. 

Biztos vagyok benne, hogy nem lesz árulás Joe Biden amerikai elnök vagy Olaf Scholz német kancellár részéről. De mégis azt kell mondanom, hogy soha nem fogunk semmilyen státuszt cserélni egyetlen területünkért sem − még akkor sem, ha csak egy faluról van szó, amelynek lakosa egyetlen öregember

− mondta Zelenszkij, 

Biden szerda este Vilniusban egy tömeg előtt beszélve hangsúlyozta, hogy a Nyugat Kijev mellett áll.

„Nem fogunk meginogni. Komolyan mondom. Az Ukrajna iránti elkötelezettségünk nem fog gyengülni” − mondta Biden.

A csúcstalálkozó végeztével számos tisztviselő igyekezett a feszültséget oldani. 

„Ezt az epizódot lezártnak tekintem – mondta egy magas rangú kelet-európai diplomata. – Sokkal fontosabb, hogy előre tekintsünk. Egy folyamat áll előttünk. Dolgozzunk rajta!”

Minden jól végződött. Ez nekem teljesen elég

− viccelődött egy magas rangú NATO-tisztviselő.

(Borítókép: Joe Biden és Volodimir Zelenszkij 2023. július 12-én. Fotó: Ludovic Marin / AFP)

Rovatok