A Magyar Külügyi Intézet szervezésében elemezték szakértők a kétnapos csúcstalálkozó döntéseit, megállapodásait.
Siklósi Péter, volt védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár kiemelte, milyen rámenős és jelentős volt a csúcs előtti hetekben az ukrán pszichológiai nyomás a szervezet tagországain. Viszont ezúttal nem sikerült megpuhítani Washingtont és szövetségeseit, mint sok más korábbi esetben, például az F–16-osok kérdésében. Tehát az Egyesült Államok és a szövetség nem vállalt be olyasmit, amit közvetlen háborús indokként lehetett volna felhasználni.
Ezért maradtak a korábbi vállalásoknál, azaz szállítanak majd nem halálos eszközöket, humanitárius segítséget nyújtanak és általában támogatják Ukrajna honvédő harcait. Siklósi szerint nagyon beszédes volt, hogy már a csúcs első napjának délutánján elfogadták a résztvevők a közös nyilatkozatot.
Ez azt jelentette, hogy a tagállamok már jóval a csúcs előtt megegyeztek a részletekben, elsimították a vitákat, hajthatatlanok maradtak és figyelmen kívül hagyták Kijev sürgető követeléseit.
Egy egységes nyilatkozat készült, amelynek gyorsasága nagyon meglepte Volodimir Zelenszkijt, nem véletlenül kezdett el hisztizni közösségi oldalán és azon sopánkodott, hogy nem erre számított.
Stepper Péter, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az amerikai republikánus véleményeket idézte, amelyek szerint tulajdonképpen mostanság kellene Európát magára hagyni, hiszen Ukrajna az amerikaiak helyett megharcolja a háborút, legyöngíti Oroszországot, vagyis innentől kezdve nincs is már szükség komoly amerikai katonai jelenlétre. A felvetés mindenesetre aggodalommal tölti el az európai államok vezetőit, különösen fenyegető a lehetőség a kelet-európai országok számára.
A kutató úgy látja, hogy egy esetleges, idő előtti ukrán csatlakozás a NATO-hoz, egyik félnek sem jó. A háború már most is egy befagyott konfliktus felé tart. Ennek feloldása pedig az lenne, ha valamelyik háborúzó fél területekről mondana le a megállapodás érdekében, azonban ezt mindkét fél – egyelőre – elutasítja.
A kérdést a volt helyettes államtitkár tette fel, aki röviden meg is válaszolta, hogy nem tört volna ki. Viszont igennel válaszolt arra a másik kérdésre, hogy ha felvették volna Ukrajnát, akkor azzal jelentősen megnő-e a III. világháború kitörésének lehetősége. Siklósi Péter szerint van még egy eshetőség, vagyis ha felvették volna Ukrajnát, de a végén úgy döntenek, nem bonyolódnak háborúba, mégsem védik meg az orosz támadástól, akkor a szövetséget értékelik le a világ szemében.
A vilniusi csúcson elfogadott zárónyilatkozat szövege egyértelműen fogalmaz a felvétellel kapcsolatban, vagyis akkor vesznek fel új tagot, ha abban a tagállamok megállapodnak és egyetértenek, illetve a jelentkező teljesíti a vele szemben támasztott feltételeket.
Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy háborúban álló állam nem lehet a NATO tagja.
Ha ezt végiggondoljuk, akkor egyértelművé válik, hogy ha az oroszok nem kötnek békét, csak tűzszünetet, akkor ezzel a lépéssel gyakorlatilag a végtelenségig blokkolhatják Kijev NATO-csatlakozását. Hasonlóan a koreai háború lezárásához, amely hivatalosan még mindig nem fejeződött be békekötéssel.
A szakértő azzal az amerikai elképzeléssel folytatta, amelynek értelmében gyakran még maguk az amerikaiak sem tudják, hogy mit is kezdjenek a NATO-val. Vannak elképzelések, amelyek szerint globálissá tennék a szervezetet. Erre példa az a próbálkozás, hogy Japánban nyitna a szövetség egy összekötő irodát, amit azonban a franciák megvétóztak. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a NATO-t létrehozó Washingtoni Szerződés kimondja: a szervezet atlanti, amely földrajzilag Észak Amerikát és Európát foglalja magában, vagyis kizárt az ázsiai terjeszkedés.
Az amerikai republikánusok azonban sokkal komolyabb veszélynek tartják az USA-ra nézve Kínát. Viszont nehéz megoldani, hogy a NATO-t felhasználják a Kína elleni fenyegetések között, hiszen ezt a földrajzi korlát nem teszi lehetővé. Viszont más, még nem szabályozott területeken, mint például az űrfegyverkezés, lehet közösen szervezkedni.
A NATO-ban elfogadták a regionális terveket, amely szerint 3 régióval számolnak. Az első Európa északi része, a második a közép-európai térség, míg a harmadik a dél-keleti NATO-területek. Ezekkel kapcsolatban pedig már hadműveleti szintű tervek is születtek, amelyekre korábban nem nagyon volt példa, azaz már parancsnoki pontokat és felvonulási útvonalakat is meghatároztak. Erre pedig a hidegháború vége óta nem volt példa.
Az ukrajnai háborúban az orosz pusztítás mértéke olyan méretű volt, hogy ez már a katonai tömb vilniusi nyilatkozatában arra sarkallta, hogy úgy fogalmazzon: minden szövetségesi területet inkább nagy erőkkel meg kell védeni, mert sokkal komolyabb erőfeszítést jelent aztán onnan később az oroszokat kiűzni, amint azt a jelenlegi ukrán ellentámadás lassúsága is mutatja.
A svéd ratifikáció elhúzódásáról is szó volt. Ennek kapcsán a szakértők megjegyezték, bár a török elnök már első nap jelezte, hogy ő igent mond a svéd csatlakozásra – ami után a tagállamok fellélegeztek egy kicsit – , azonban másnap már ezt úgy lebegtette meg, hogy ha ő támogatja is személy szerint, azonban a végső döntéssel meg kell várni az ankarai parlament októberi ülését. A zsarolási potenciált azért fokozza, mert az elmúlt egy év huzavonája során legalább azt elérte, hogy a svédek kiadtak néhány menekült kurd politikust, akit a törökök potenciális terroristának tartanak. Hátha kiadnak még többet is októberig, próba, szerencse!
Aztán persze még az Európai Unióval szemben is elő lehet venni néhány aduászt, lásd a nemrégiben bedobott ötlet, hogy vegyék fel minél előbb Törökországgal az uniós csatlakozási tárgyalások fonalát, amely még 2016-ban, az Erdogan elleni puccsot követő kiterjedt tisztogatások nyomán szakadt meg. De simán bedobhatja az autoriter török vezető, hogy szívesen lecserélnék a török lírát mondjuk euróra.
Persze nem ez az első alkalom, hogy Erdogan saját érdekében zsarolja a NATO-t. Jól emlékszünk még, hogy a Jens Stoltenberg előtti főtitkár megválasztásakor is volt török különállás. 2009-ben, amikor a volt dán miniszterelnök NATO-főtitkári egyeztetése folyt, Erdogan csak úgy volt hajlandó támogatni Anders Fogh Rasmussen megválasztását, ha egyik embere lesz annak helyettese. Az alku nyélbe üttetett és végül tényleg török diplomata lett az egyik helyettes a sok közül.
A kérdést az Index tette fel a résztvevőknek. Stepper Péter úgy vélte, hogy a szembenállók az ellenfél kimerülésére számítanak, miközben a Nyugat abban bízik, hogy működnek majd a szankciók, azonban az egyértelműen látszik, hogy ha működnek is, csak hosszú távon. Kiszállni váratlanul az amerikaiaknak nem lehet, mert csapdahelyzetbe kerülnek. Egy ilyen gyors döntést politikai arcvesztés nélkül nem lehetne megúszni és a közelgő elnökválasztás miatt sem mernék most ezt meglépni. Emiatt valószínűleg egy újabb befagyott konfliktussal gazdagodik a világ.
Siklósi Péter három pontban foglalta össze a lehetséges forgatókönyveket:
A lényeg persze az, hogy amíg nem lesz békekötés, hanem elhúzódik mondjuk egy esetleges tűzszünet révén – ami Moszkva malmára hajtja a vizet – , addig bizony nincs ukrán NATO-tagság.
(Borítókép: Rishi Sunak brit miniszterelnök, Olaf Scholz német kancellár, Emmanuel Macron francia, Joe Biden amerikai elnök, Kisida Fumio japán, Justin Trudeau kanadai, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, Charles Michel, az Európai Tanács és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő csoport, a G7 vezetői (b–j) Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel (j5) sajtóértekezletet tartanak a NATO vilniusi csúcstalálkozójának második napján, 2023. július 12-én. Fotó: MTI / AP / Pavel Golovkin)