Index Vakbarát Hírportál

Az ember, aki az ukrán ellentámadás mögött áll

2023. július 18., kedd 16:35

„Szeretnénk nagyon gyors eredményeket elérni, de a valóságban ez gyakorlatilag lehetetlen” − mondja az ukrajnai megújított keleti offenzívát felügyelő parancsnok.

Olekszandr Szirszkij tábornokkal egy titkos helyen találkozott a róla portrét készítő BBC, a parancsnoki jármű mellett, amelyet arra használ, hogy meglátogassa csapatait és szemmel tartsa a csatákat. A tetején egy komoly géppuska van. Az utastérben egy nagy képernyőn több száz drónról származó élő videókép látható a csatatérről.

Aki rákeres az interneten Szirszkij tábornokra, az azt fogja találni, hogy ő „a 21. század eddigi legsikeresebb tábornoka”.

Ő vezette Kijev védelmét Oroszország tavalyi teljes körű ukrajnai inváziójának kezdetén. Ő volt az agytrösztje Ukrajna tavaly nyári meglepetésszerű és sikeres harkivi ellentámadásának. Most a kelet-ukrajnai katonai műveletek vezetője − amely az ukrán ellentámadás két fő tengelyének egyike.

Nézi a Bahmut körüli, erősen lövedékektől sújtott mezőkről készült közvetítést, ahol csapatai egy része megpróbálja visszaszerezni a területet. A riporter megkérdezi tőle, hogy célja-e a város visszafoglalása? Elmosolyodik, és azt mondja: „Igen, természetesen. Megpróbálom megtenni”.

Azt azonban még ő is elismeri, több mint egy hónappal azután, hogy elkezdődött, Ukrajna régóta várt offenzívája több fronton is lassabban halad, mint azt sokan remélték.

Azt mondja, keleten, akárcsak délen, a terület tele van aknákkal és védelmi akadályokkal. Az oroszoknak szerinte sok erősségük van, „ezért az előrenyomulásunk tényleg nem halad olyan gyorsan, mint szeretnénk”.

Ukrajnának még mindig van egy komoly előnye

Szirszki tábornok azonban úgy véli, Ukrajnának még mindig van egy komoly előnye.

Úgy gondolom, hogy katonai vezetésünk egysége és katonáink egymásba vetett bizalma hadseregünk erős pontja

− mondja. 

Ez éles ellentétben áll az orosz hadsereggel, amely a jelek szerint szenved a belharcoktól, és a magas rangú tiszteket felmentik a parancsnokság alól.

Ukrajna azt állítja, Bahmuttól délre és északra közel 30 négyzetkilométernyi területet vett vissza az oroszoktól. A tábornok számára Bahmut visszafoglalása is „becsületbeli kérdés”: „Sok testvérünket, katonáinkat elvesztettük, amikor Bahmutot védtük... ezért egyszerűen vissza kell szereznünk azt.”

Hanna Maljar, Ukrajna védelmiminiszter-helyettese az állította, hogy a városban tartózkodó orosz erők hamarosan csapdába esnek. Azonban még mindig záporoztak a tüzérségi lövedékek egy ukrán állásra, amelyet a várostól mindössze 3 kilométerre meglátogatott a BBC. 

Alex, az ukrán 57-ik dandár egyik katonája „feszültnek” minősíti a helyzetet.

Egy nagy kráterre mutat, amelyet egy orosz tüzérségi lövedék ütött a földbe aznap reggel. Alig néhány méterrel vétette el a lövészárkot, ahol ő volt. Nem sokkal később a BBC tudósítóinak is fedezékbe kellett futniuk.

A parancsnokok az ágyúzástól távol, egy mély bunkerből koordinálják a Bahmut visszafoglalására irányuló erőfeszítéseket.

Két hónappal korábban Ukrajna éppen területet vesztett, és a bekerítés veszélye fenyegette az erőket. Mostanra megfordult a hadiszerencse. Olekszandr Bakulin ezredes, az 57. dandár parancsnoka azt mondja, most az oroszok vannak bajban.

A Wagner-csoport tagjai csupán a gyilkolás kedvéért gyilkoltak

Elmondása szerint nem becsüli az alá ellenséget, de a reguláris orosz csapatok, amelyekkel most szembenéz, nem olyanok, mint Jevgenyij Prigozsin Wagner-zsoldosai, akik végül az év elején elfoglalták a várost.

A Wagner kényelmetlen ellenség volt. Gyilkoltak, csupán a gyilkolás kedvéért

− mondja. 

A keleti fronton most először az ukrán erők létszáma megegyezik az orosz csapatokéval – mintegy 160 ezer lehet. Azonban még mindig ott van az orosz tüzérség.

Változhat-e a dinamika az Egyesült Államok által szállított kazettás lőszerek megérkezésével, amelyek több tucat kis bombát tartalmaznak, amiket szélesebb területre lehet kiszórni? Ezt a fegyvert már több száz ország betiltotta.

Bakulin ezredes szerint szükségük van ezekre, hogy „a lehető legnagyobb veszteséget okozzák az ellenséges gyalogságnak. Minél több gyalogos hal meg itt, az oroszországi rokonaik annál több kérdést fognak feltenni az otthoni vezetésnek.”

Azt azonban hozzáteszi:

Nem mondhatom, hogy a kazettás bombák megoldják az összes problémánkat a csatatéren.

Azt is elismeri, hogy ellentmondásos fegyverről van szó: „Ha az oroszok nem használnák őket, talán a lelkiismeret nem engedné meg, hogy mi tegyük.”

Szirszkij tábornok megerősítette, hogy az amerikai kazettás lőszerek mostanra megérkeztek Ukrajnába, és napokon belül használatra készek lesznek. A tudósítók látták az Egyesült Államokból származó M777 tarackokat, amelyek a lövedékeket fogják kilőni Bahmut környékén.

A tábornok szerint a város visszafoglalásának nem csupán szimbolikus értéke lenne. Érvelése szerint Bahmut stratégiai jelentőségű is – mint átjáró a régió más kulcsfontosságú városaihoz.

Ezután azonban azt mondja, hogy

a mi embereink a győzelmekre várnak. Kis győzelmekre van szükségük.

Az orosz ukrán háború eseményeit az Index is követi, keddi élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el.

(Borítókép: Olekszandr Szirszkij. Fotó: Ukrainian Presidential Press Ser / Reuters)

Rovatok