Index Vakbarát Hírportál

Megrohamozták és felgyújtották a svéd nagykövetséget Bagdadban

2023. július 20., csütörtök 09:58

Tüntetők százai rohanták meg csütörtök kora reggel a Bagdad központjában lévő svéd nagykövetséget, tiltakozásul a várható svédországi Korán-égetés ellen.

A Reuters egy forrásra és egy szemtanúra hivatkozva azt írja, hogy a tüntetők megmászták a falakat, és felgyújtották a diplomáciai képviselet épületét.

A hírügynökség úgy értesült, hogy a követség munkatársai közül senki sem sérült meg. A svéd diplomaták egyelőre nem kommentálták az incidenst.

A tüntetés azután robbant ki, hogy a svéd rendőrség szerdán helyt adott annak a kérelemnek, hogy csütörtökön nyilvános gyűlést tarthassanak Irak stockholmi nagykövetsége előtt – derült ki a rendőrségi engedélyből. A rendőrség az engedélyben azt írta, hogy két ember részvételére számítottak.

A TT svéd hírügynökség jelentése szerint a nyilvános gyűlésen a Korán és az iraki zászló elégetését tervezték, és köztük volt az a férfi, aki júniusban egy stockholmi mecset előtt felgyújtott egy Koránt.

Mint arról korábban írtunk, Svédországban hivatalos engedélyt adtak egy polgárnak arra, hogy a helyi mecset előtt, nyílt színen gyújtsa fel a muszlimok szent könyvét, a Koránt. A 37 éves Salwan Momika oldalakat tépett ki és gyújtott meg. A Koránra előzőleg szalonnát helyezett.

A Korán-égetést széles körben elítélte a nemzetközi közösség, köztük Törökország is, amelynek még ratifikálnia kell Svédország NATO-csatlakozását. Ferenc pápa pedig dühét és undorát fejezte ki a történtekkel kapcsolatban az al-Ittihád című egyesült arab emírségekbeli lapnak adott interjújában hétfőn.

Rovatok