Valószínűleg kormányváltás jöhet Spanyolországban, miután májusban a helyhatósági választásokon nagyon leszerepelt a kormányzó PSOE. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a Pedro Sánchez által vezetett szocialista párt bedobta volna a törölközőt, sőt az eredetileg decemberben megrendezett választások előrehozásával nehéz helyzetbe hozta jobboldali kihívóit. Azonban hiába a jobbközép-konzervatív Spanyol Néppárt előnye a közvélemény-kutatásokban, a nyári szünet közepére időzített előrehozott választás már csak az időpontja miatt is szerezhet még meglepetéseket.
Vasárnap választanak új szövetségi képviselőket a spanyol állampolgárok, miután a májusi önkormányzati választásokon hatalmasat bukott a baloldali miniszterelnök, Pedro Sánchez pártja, a PSOE (Partido Socialista Obrero Espanol, azaz Spanyol Szocialista Munkáspárt).
A választásokra elméletben decemberben került volna sor, azonban látván, hogy a helyhatósági választásokon a spanyolok a PSOE helyett a jobbközép-konzervatív Partido Popularnak (Spanyol Néppárt, PP) szavaztak bizalmat, így Sánchez úgy döntött: előrébb hozza a választás időpontját, hogy a PP és a szélsőjobboldali Vox ne tudja decemberig azt szajkózni, hogy Sánchez kormánya elvesztette a legitimitását.
Mint az erről szóló részletes cikkünkben bemutattuk, Sánchez ezzel nem a törölközőt dobta be, hanem ellenkezőleg: a választás előrehozásával kifogta a szelet a jobboldali pártok vitorlájából, és demokráciaféltő politikusként pozicionálva magát, sikerült megállítania pártjának népszerűségvesztését.
Ugyanakkor önmagában ez még nem elegendő ahhoz, hogy megtartsa miniszterelnöki irodáját. Az előrejelzések alapján ugyanis nehéz estére számíthat a jelenlegi spanyol kormányfő.
Annak ellenére, hogy Sánchez viszonylag nagy népszerűségnek örvend, egyszerre megosztó politikus is. Pártja kampányát leginkább a miniszterelnök köré építi, aki a kormány vélt vagy valós sikerei mellett a gazdaság helyzetét helyezi a középpontba.
Spanyolországban az infláció két százalék alatt van, miközben a spanyol gazdaság az egyik leggyorsabban növekvő az Európai Unióban – az idei év első negyedében 4,2 százalékos növekedés volt az ibériai országban. Emellett kiemelik, hogy az elmúlt négy évben mit értek el a kormányon: növelték a minimálbért, új, munkásoknak kedvezőbb jogszabályokat hoztak, de a PSOE–Podemos-koalíció foglalta törvénybe először az LMBTQ-jogok védelmét is.
Ugyanakkor nemcsak pozitív kampányt folytat a baloldali párt: Sánchez ezzel egy időben azzal támadja a PP kormányfő-jelöltjét, Alberto Nunez Feijóót, hogy a jobbközép-konzervatív párt a szélsőjobboldali Voxszal lépne koalícióra, azt implikálva ezzel, hogy a PP-re adott szavazat tulajdonképpen a Voxra adott szavazat.
Ezzel az a célja, hogy a belőle és pártjából kiábrándult centrista szavazókat visszaszerezze a PP-től.
A májusi helyhatósági választások után ugyanis több helyen is létrejött a PP–Vox-koalíció – vannak olyan régiók, ahol csak kívülről támogatja a Vox a Néppártot –, és a szélsőjobboldali, LMBTQ-ellenes párt javaslatára lekerültek az LMBTQ-zászlók az általuk átvett hivatalokról. Ráadásul a Santiago Abascal által vezetett párt régi célja, hogy Spanyolország-szerte visszavonják a nemek közötti egyenlőséget és az LMBTQ-jogokat biztosító jogszabályokat, melyeknek egy részét még a Sánchez-kormány vezette be.
Ugyanakkor hiába a kedvező gazdasági helyzet – amit részben az Európai Unió koronavírus utáni helyreállítási alapjából érkező közel 70 milliárd euró is segített –, Sánchez kormányával nem mindenki elégedett.
Méghozzá a függetlenségpárti katalán és baszk pártokkal való együttműködése miatt.
A Sánchez vezette PSOE-ból és újbaloldali (szélsőbaloldali) Podemosból álló kormánykoalíciónak ugyanis nincs meg a többsége a 350 tagú szövetségi parlamentben, így kormányát kívülről támogatja a katalán függetlenségért harcoló, 2017-ben erről népszavazást – madridi olvasat szerint zendülést – szervező Katalán Republikánus Baloldal (Esquerra Republicana de Catalunya, ECR) is.
A spanyol identitásra ugyan jellemzőek a különböző helyi identitások, de végérvényében mindenki a spanyol egység megtartásában érdekelt – kivéve persze a függetlenségi vágyakkal rendelkező katalánokat és baszkokat –, így sok spanyol számára elfogadhatatlan, ahogy Sánchez kezelni próbálta a katalán krízist.
Két éve például kegyelemben részesített 9 katalán politikust, akiket a 2017-es, a spanyol rendőrség által elvert madridi kormány olvasata szerint illegális függetlenségi népszavazás kapcsán zendítés szítása és hűtlen kezelés miatt a legfelsőbb bíróság börtönbüntetésre ítélt – köztük az ECR vezetőjét, Oriol Junquerast is –, emellett dialógust is kezdett a katalán kormánnyal, hogy elsimítsák a konfliktust Barcelona és Madrid között.
Sánchez kritikusai szerint emiatt a miniszterelnök elárulta a spanyol koronát, és mindössze saját hatalma miatt nyújtott békejobbot a függetlenségpárti katalánoknak.
A függetlenedni vágyó katalánokat – de a baszkokat is – a PP és a Vox folyamatosan terroristaként emlegeti, mondván: 2017-ben fellázadtak a spanyol állam ellen, amelynek a részét képzik. Korábban Madridban közös tüntetésen nevezték hazaárulónak Sánchezt és kormányának tagjait.
Így hiába a gazdasági helyzet, ami általában a regnáló hatalomnak kedvez, a választás legnagyobb esélyese nem a PSOE és Sánchez, hanem Alberto Nunez Feijóo és a 2018-ban egy bizalmatlansági szavazás miatt megbukó PP.
Feijóo kampánya fókuszába a Sánchez-kormány vélt vagy valós hibáit emelte, külön összemosva a szocialista politikust az egykori baszk terrorszervezettel, az ETA-val. Emellett klasszikus jobbközép programot hirdetve adócsökkentést ígért az évi 40 ezer eurónál kevesebbet keresők számára, de a szövetségi állam kiadását is megvágná.
Azonban a fő kártyája Sánchez kormányzási stílusának kritikája.
És míg Sánchez Feijóo kapcsán a Voxszal, a PP-elnök a katalán és baszk függetlenségi pártokkal riogat Sánchez és a PSOE kapcsán – a moderáltnak számító pártelnök szerint Sánchez túlzottan függ tőlük.
A két miniszterelnök-jelölt között tartott július 10-i televíziós vitán is leginkább ezzel támadta Sánchezt, egyszer még azt a kérdést is nekiszegezve vitapartnerének, hogy el tudná-e képzelni, hogy Franciaországban Emmanuel Macron egy szeparatista párttal kormányozna közösen. Míg Sánchez Voxszal való riogatását – miszerint véleménye szerint kirekesztő, szexista és rasszista párttal állna össze a jobbközép PP-elnök – Feijóo azzal szerelte le, hogy „a szeparatisták” külső támogatására rászoruló Sáncheznek nincs joga koalíciós helyzetek kapcsán leckét adni.
Ráadásul azt is Sánchez szemére vetette, hogy a szexuális szabadság garanciájának törvénye – ami könnyíti a rendőrségi és jogi eljárásokat a szexuális bűncselekmények áldozatai számára – folyamán egy olyan hibát követett el a kormánya, ami miatt egy joghézag következtében több mint ezer nemi erőszakért elítélt börtönbüntetését csökkentették vagy egyenesen engedtek őket szabadon.
Ugyanakkor sajtóbeszámolók szerint a vitán a legnagyobb meglepetés az volt, hogy az egyébként jó debattőr Sánchez a gazdasági kérdések kapcsán is védekező állásba szorult, miközben Feijóo sokszor kontextusból kiragadott számokkal és adatokkal izzasztotta meg a miniszterelnököt.
A vitát egyértelműen Feijóo nyerte meg, és míg korábban Sánchez karizmatikus személyisége és kommunikációs képessége miatt népszerűbb volt, addig Feijóo szépen felnőtt a szocialista politikus mellé.
Pártja pedig már régóta vezeti a közvélemény-kutatásokat: a kampányszabályok értelmében az utolsó, a választás előtt 6 nappal megjelent kutatás szerint 34 százalékponton áll a PP, míg a regnáló PSOE mindössze 28 százalékon. De ami ennél is fontosabb, régiókra lebontva is fontos helyeken vezet a Néppárt, így a legvalószínűbb, hogy ők fogják megnyerni a választásokat.
Ugyanakkor mind az alapvetően brit, de nemzetközi kutatásokat is folytató YouGov közvélemény-kutató cég, mind a spanyol El País lap mandátumbecslése szerint
a Néppártnak valószínűleg nem lesz meg egyedül a többség a 350 fős spanyol alsóházban.
A YouGov modelljeinek mediánja szerint a PP 133 mandátumot szerezhet, a PSOE pedig 113-at, eközben az El País a Néppártnak 142-t, a szocialistáknak pedig 108 mandátumot jósol.
Így pedig felértékelődik, hogy ki szerezheti meg a harmadik helyet: a tucatnyi kis újbaloldali-balközép pártot összefogó, a Podemos helyét átvevő Sumar-mozgalom, vagy a már fentebb megemlített szélsőjobboldali Vox.
A Sumar leginkább tipikus baloldali témákkal operál. Vezetőjük, a kormányban munkaügyi miniszteri posztot betöltő Yolanda Díaz leginkább a „fizessenek a milliárdosok” szlogennel próbálja meggyőzni a szavazókat, hogy rájuk adják a voksukat. Emellett Díazék elevenítették fel azt, hogy Feijóo még a 90-es és 2000-es években jó kapcsolatot ápolhatott egy drogkereskedelemért elítélt spanyol drogbáróval, akivel többször is közösen nyaralt a jachtján – a fényképek ellenére Feijóo tagadja az ügyet.
A decentralizált politikai rendszert megvető szélsőjobboldali Vox pedig az LMBTQ-ellenes hangok mellett migrációellenes és katalánellenes üzenetekkel kampányol – a választás elején Madridban olyan plakátokat helyeztek ki, ahol egy kéz kommunista, feminista, LMBTQ és katalán zászlókat dob a szemetesbe.
A jelenlegi mandátumbecslések szerint a legvalószínűbb, hogy a két párt 34–35 mandátumot szerezhet (a YouGov szerint a Sumar 34-et, a Vox 42-t), de sokat fog számítani majd, hogy milyen lesz a választásokon a részvétel,
ugyanis a szavazásra jogosultak közel negyede épp vakáción van.
Már csak ezen számok alapján is teljesen reális opció, hogy egyik tömbnek se lesz meg a többsége a parlamentben, ugyanakkor a PP-nek van a legnagyobb esélye, hogy a Voxszal közösen átlépjék a bűvös 176-os számot, azaz megszerezzék a spanyol parlament alsóházában a többséget.
Azonban ha ez nem sikerülne, akkor megismétlődhet a PP-s Mariano Rajoy-kormány bukása utáni politikai válság: 2019-ben kétszer is választásokat kellett tartani, hogy végre egy kormány megalakulhasson.
Ugyanakkor az eredményeknek nemcsak a spanyol belpolitikára lesz hatással, hanem az Európai Unió működésére is,
ugyanis július 1-től Spanyolország látja el az Európai Unió soros elnökségét a Tanácsban, egy kormányváltás vagy egy belpolitikai válság az unió működését is megbéníthatja.
A soros elnökséget ellátó országok kormányai általában hónapokat készülnek e feladat ellátására – a magyar kormány is már benyújtott törvénymódosítókat a 2024. júliustól kezdődő magyar soros elnökség miatt –, és december 31-ig a spanyol kormánynak kéne az Európai Unió Tanácsát irányítania, azaz az uniós intézmény vezetése kapcsán össze kellene fognia majd a többi tagállamot és az Európai Unió munkáját – érthető módon egy kormányváltás is gondokat okozhat, de leginkább attól tartanak, hogy ha 2019-hez hasonlóan nem tud egyik tömb sem kormányt alakítani, újabb választásokra lesz szükség.
Ugyanakkor a Brüsszelben dolgozó spanyol diplomaták azt ígérik: ha változna is a miniszterelnök személye, az sem okozna gondokat a működésben – igaz, Sánchez két miniszterelnök-helyettese is fontos tárgyalópartnernek számít az EU-ban, így egy kormányváltás esetén érthető módon ők már nem kapnának szerepet ebben.
Emellett sokakat aggodalommal tölthet el Brüsszelben, hogyha a PP csak Santiago Abascal pártjával tudna közösen kormányozni,
a Vox ugyanis euroszkeptikus párt, ami a spanyol szuverenitásra hivatkozva többször is ellenkezik uniós döntésekkel.
Ráadásul a párt abortusz- és migrációellenes nézeteivel, vagy a klímaváltozás tagadásával kérdéses, mennyire befolyásolná a Feijóo-kormány agendáját, illetve a soros elnökség működését.
Ugyanakkor mint azt a mérvadó, uniós ügyekben mindig naprakész Politico is megjegyzi, egy kormányváltás esetén Feijóo legkönnyebben akkor járna el, ha a profi spanyol diplomatákra hagyná e munkát – a spanyol soros elnökség kapcsán csak abban az esetben lehetnének problémák, ha megváltoztatná a brüsszeli nagykövetség összetételét.
(Borítókép: Pedro Sánchez miniszterelnök Madridban. Fotó: Pablo Blazquez Dominguez / Pool / Getty Images)