Index Vakbarát Hírportál

Lángol a magyarok egyik kedvenc üdülőhelye

2023. július 24., hétfő 07:40

Rodosz után Korfun is tűz ütött ki. A lángok már elérték Megoulas városát, megkezdték az emberek evakuálását.

Tűz ütött ki Korfu szigetének északi részén vasárnap – írja a Greek City Times. Giorgos Machimaris, a régió vezetője az AMNA állami hírügynökségnek azt mondta, hogy a lángok elérték Megoulas első házait, és a helyzet komoly.

Több településen is megkezdték az emberek evakuálását.

A közelmúltban Kis Róbert Richárd turisztikai szakértő beszélt arról, hogy hova utaznak a magyarok idén.

Horvátország mellett népszerűek a görögországi szigetek, Kréta, Korfu, Rodosz és Zákinthosz, valamint egyre inkább Míkonosz is. Közben Bulgária reneszánszát éli, Montenegró pedig újdonságként említhető az úti célok között.

„A magyar turisták szívesen veszik az irányt Olaszország, Egyiptom, Tunézia és Törökország felé is” – fogalmazott a szakember.

Megkerestük a külgazdasági és külügyminisztériumot, hogy Korfun van-e magyar érintettje a tűznek. Amennyiben válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Rodoszon is pokoli a helyzet

A görög kormány közlése szerint már 19 ezer embert evakuáltak a szigetről – közülük 16 ezret szárazföldön, háromezret pedig vízi úton keresztül. Utóbbi kapcsán nemcsak a görög parti őrség, hanem 30 civil hajó is segítséget nyújtott.

Ugyanakkor nem csak szervezett menekítés zajlik, a hatóságok elmondása szerint körülbelül 30 ezer ember hagyhatta már el a tűzvész által leginkább sújtott területeket – voltak, akik saját járművel, mások pedig jobb lehetőség hiányában gyalog tettek így.

A TŰZOLTÁST A RENDKÍVÜLI HŐSÉG MELLETT A VASÁRNAPI SZELES IDŐ IS NEHEZÍTette,

a száraz idő mellett a hőmérséklet elérheti akár a 45 Celsius-fokot is, emiatt a hatóságok arra számítanak, hogy a tűz terjedése mellett akár újabb tüzek is kialakulhatnak.

Egy magyar sincs életveszélyben az erdőtűz által sújtott Rodoszon!

– írta közösségi oldalán Menczer Tamás, a külügyminisztérium államtitkára. 

„Jelenleg az athéni nagykövetségünk 110 magyarral van kapcsolatban, ők regisztráltak konzuli védelemért. Az utazási irodák tájékoztatása alapján a magyarok összlétszáma nagyságrendileg 400 körülire tehető” – tette hozzá a kormánypárti politikus. Az államtitkár szerint  91 magyart érint az evakuáció, miközben ez az adat folyamatosan változik. 

Rovatok