Index Vakbarát Hírportál

Hivatalos: átnevezték a Twittert, és új logót is kapott

2023. július 25., kedd 06:10

Elon Musk amerikai üzletember hétfőn hivatalosan is bejelentette a Twitter átalakítását X-szé, valamint a közösségi platform arculatának teljes megváltoztatását. A felhasználók már láthatják is a változást.

Mint írtuk, Elon Musk már korábban bejelentette, hogy nevet cserél a Twitter, hétfőn este pedig már hivatalosan is megváltozott a platform arculata. Ennek szemléltetésére egy óriási X-et vetítettek ki a Twitter San Franciscó-i székházára.

A céget tavaly ősszel 44 milliárd dollárért megvásárló vállalkozó hétfőn hajnalban közzétett bejegyzésében azt írta, hogy búcsút mond a Twitter márkanévnek, és fokozatosan „megszabadul” minden madártól, amely utal a mikroblog-szolgáltatás eddigi logójára.

Musk a hétvégén árulta el tervét, hogy az eddigi világoskék színvilágot fekete-fehér színűvé alakítják. 

Felhasználók kérdésére, hogy a jövőben miként nevezzék a bejegyzéseiket, amelyeket a Twitteren tweetnek neveztek, Musk úgy reagált, hogy „nyugodtan nevezzék X-nek”.

Az eddig Twitter néven működő közösségi hálózat anyavállalatának nevét és cégformáját a tulajdonos már korábban Twitter Inc.-ről X Corp.-re változtatta.

A sajtóbeszámolók megjegyzik, hogy Elon Musk több vállalatának nevében is megjelenik az X, így űrhajózási és űrkutatási cégének, a Space Exploration Technologies Corp.-nek a közhasználatban lévő neve SpaceX

Továbbá az üzletember nemrég alapított egy mesterséges intelligencia fejlesztésével foglalkozó vállalatot xAI néven. Még 1999-ben létrehozott startupvállalkozása az X.com nevet viselte, ebből nőtt ki a ma PayPal néven ismert online fizetési platform.

Linda Yaccarino, a közösségi médium elnök-vezérigazgatója a Twitter név- és arculatváltásáról annyit írt vasárnap, hogy „az X a korlátlan interaktivitás jövőjét jelenti”.

Az eddig Twitter néven működő cégnél az elmúlt hónapokban több újítást is bejelentettek, többek között fizetős szolgáltatást vezettek be az úgynevezett megerősített (megbízhatóként azonosított) felhasználók számára.

A módosítások elsődleges célja, hogy a komoly veszteséggel működő közösségimédia-óriást nyereséges vállalkozássá alakítsák át – írja az MTI.

Rovatok