Index Vakbarát Hírportál

Reagált a koszovói miniszterelnök az ellenük kivetett uniós szankciókra

2023. július 26., szerda 19:35

A Koszovó elleni nemzetközi megszorító intézkedések mihamarabbi felfüggesztését követelte Albin Kurti miniszterelnök szerdán. Az Európai Unió azért vetett ki szankciókat a térségre, mert meglátása szerint Koszovó semmit sem tett a Szerbiával való viszony rendezéséért.

A kormányfő szerint az lenne a logikus lépés, ha az Európai Unió még az előrehozott önkormányzati választások előtt eltörölné a szankciókat, amelyeket azért szabott ki, mert a kormány nem tudta csökkenteni a szerbek és az albánok közti feszültségeket Észak-Koszovóban – közölte a Koha Ditore című pristinai napilap az MTI híradása szerint.

Albin Kurti szerint a koszovói miniszterelnök, valamint az Európai Unió Koszovó és Szerbia közötti párbeszédért felelős megbízottja korábban a helyzet kezeléséről, a feszültségek csökkentéséről állapodott meg. Amennyiben nem rendeződik a helyzet a szemben álló felek között, akkor a választásokat sem lehet megtartani.

Véget nem érő csatározás

A Szerbia és Koszovó közötti feszültség az utóbbi hónapokban kiéleződött. Koszovóban zavargások törtek ki május végén, amikor a helyi szerbek által bojkottált áprilisi helyhatósági választások után a többségében szerbek lakta térségben az ott leadott albán szavazatok alapján, mindössze 3,5 százalékos részvételi arány mellett megválasztott albán polgármesterek el akarták foglalni hivatali posztjukat.

A helyi szerbek koszovói rendőrökre és a NATO irányítása alatt álló békefenntartó haderő, a KFOR katonáira támadtak.

Az Európai Unió ezt követően gazdasági és politikai szankciókat vezetett be Koszovóval szemben, mert úgy ítélte meg, hogy a vezetés nem tett semmit a helyzet kezelése érdekében. Az intézkedések között a koszovói politikusok uniós intézményekbe történő meghívásának és a pénzügyi támogatásoknak a felfüggesztése is szerepel.

A szerb és az uniós követelésekkel összhangban a kormány már csökkentette 25 százalékkal a rendőri jelenlétet Észak-Koszovóban.

Rovatok