Index Vakbarát Hírportál

Lőszerraktár robbant Görögországban az erdőtüzek miatt

2023. július 28., péntek 13:51

A légierő egyik lőszerraktárában okoztak robbanásokat a görögországi erdőtüzek Néa Anhialosz tengerparti település mellett. A detonációk hangját több kilométerrel odébb is hallani lehetett.

A Néa Anhialosz-i légi támaszponthoz tartozó hadianyagraktárt és a térségében lévő falvakban időben evakuálták, így sérültekről nincs hír, a közelebb fekvő lakóházak ablakai azonban betörtek.

A görög közszolgálati televízió jelentése szerint a létesítményben a görög légierő 111. vadászrajának lőszereit és rakétáit tárolták.

Az egyik tévécsatorna élő adásban közvetített, mikor a robbanás szó szerint megrázta a földet és halálra rémisztette a stábot.

A tűz a másik oldalról megközelítette Néa Anhialosz lakónegyedeit. Órákra le kellett zárni Görögország legforgalmasabb autópályáját, és fennakadások voltak a térségbeli vasúti közlekedésben is.

A lángok megfékezésére öt tűzoltó repülőgépet is bevetettek, de a televízió értesülése szerint az oltást nagyban hátráltatta az erős szél és a sűrű füst.

Görögországban egymást érik idén az erdőtüzek, melyek eddig öt ember halálát okozták. Rodosz szigetén már tizedik napja küzdenek a lángokkal, melyeket ugyan sikerült ellenőrzés alá vonni, a 47 Celsius-fokos hőmérséklet miatt továbbra is rendkívül magas a tűzveszély.

Rovatok