Index Vakbarát Hírportál

Dánia felveszi a harcot a Korán-égetések ellen

2023. július 31., hétfő 06:19

A dán kormány jogi megoldást keres arra, hogy elejét vehessék a külföldi nagykövetségek előtti Korán-égetéseknek – közölte vasárnap Lars Lokke Rasmussen a DR közszolgálati rádió műsorában.

Ezek az égetések néhány személy mélyen sértő és felelőtlen cselekedetei. Ez a kisszámú ember nem képviseli azokat az értékeket, amelyekre a dán társadalom épül – jelentette ki Rasmussen.

A dán kormány ezért megvizsgálja a beavatkozás lehetőségét olyan helyzetekben, amelyekben például más államokat, kultúrákat, illetve vallásokat sértenek meg, és amelyek jelentős negatív hatással járhatnak Dánia számára, nem utolsósorban, ami a biztonságot illeti

– hangsúlyozta a tárcavezető.

Dánia és Svédország az utóbbi hetekben a nemzetközi figyelem és bírálatok kereszttüzébe került iszlámellenes megmozdulások és Korán-égetések miatt. Koppenhága és Stockholm is elítélte ugyan a szent könyvek elégetését, de a szólás és véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva nem tudta azoknak elejét venni. Ezek az incidensek erőszakos megmozdulásokat provokáltak ki muszlim országokban.

Rasmussen vasárnapi nyilatkozatában közölte: függetlenül attól, hogy milyen intézkedést fogadnak el, annak összhangban kell lennie a dán alkotmány által védett szólás és véleménynyilvánítás szabadságával, amelyet nagyon tágan értelmeznek Dániában.

Rovatok