Index Vakbarát Hírportál

Súlyosabb büntetésre számíthatnak a gyújtogatók Görögországban

2023. augusztus 1., kedd 13:57

Az eddigieknél sokkal súlyosabb pénzbüntetésre számíthatnak a gyújtogatók Görögországban – jelentette be az ország klímaügyi és polgári védelemért felelős minisztere az ERT görög közszolgálati televízióban.

Vaszílisz Kikíliasz azt közölte, a bírság mértéke akár a 30 ezer eurót (11,5 millió forint) is meghaladhatja, és az elkövetőknek – amellett, hogy börtönbe is kerülhetnek – ezentúl az oltás költségeit is viselniük kell.

A To Proto Téma című görög lap úgy tudja, ennek az összegnek akár a dupláját is kiróhatják visszaeső gyújtogatókra. Mostanáig a gyújtogatásért kiszabható pénzbüntetés háromszáz eurótól (115 ezer forint) ötezer euróig (1,9 millió forint) terjedt. Az emelés elsődleges célja a megelőzés – tette hozzá a lap.

A hatóságok részéről hangsúlyozzák, hogy nehéz megtalálni a gyújtogatókat,

júliusban, amikor körülbelül 1470 erdőtüzet jelentettek országszerte, alig 21 letartóztatást hajtottak végre.

A tüzek miatt idén már öt ember életét vesztette, és mintegy 19 ezer turistát evakuáltak Rodosz szigetéről.

Görögországból naponta jelentenek tüzeket, melyek – a hetek óta tartó szárazság miatt – gyorsan terjednek. Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök a múlt héten már leszögezte, a tüzek zömét gyújtogatások okozzák. Előfordul azonban, hogy a lángok gondatlanság miatt csapnak fel, olyan esetekről is tudni ugyanis, amikor szeles időben tartott grillparti vagy hegesztés okozott tüzet.

Rovatok