Index Vakbarát Hírportál

A nigeri helyzetről egyeztetett a brit és a német kormányfő

2023. augusztus 2., szerda 19:36

Rishi Sunak brit miniszterelnök és Olaf Scholz német kancellár megvitatta a Nigerben múlt szerdán lezajlott államcsíny után kialakult helyzetet, és egyöntetűen elítélték „a demokrácia, a béke és a stabilitás aláásására irányuló közelmúltbeli kísérleteket” a nyugat-afrikai országban − közölte szerdán a brit miniszterelnöki hivatal.

A brit külügyminisztérium arra kérte a Nigerben tartózkodó briteket, hogy a lehető leghamarabb regisztráltassák magukat, és maradjanak benn. Franciaország és több európai ország a múlt szerdai puccsot követően katonai repülőgépekkel menekítette ki állampolgárait az országból. A német külügyminisztérium a nap folyamán azt ajánlotta valamennyi Niameyben tartózkodó német állampolgárnak, hogy fogadják el a francia hatóságok európai állampolgárokra kiterjesztettajánlatát, és csatlakozzanak az evakuációs járatokhoz − írta meg az MTI.

A francia hadsereg vezérkara kedden azt közölte, hogy a Csádban és Nigerben állomásozó francia katonák evakuálása nincs napirenden. A Mohamed Bazoum nigeri elnököt megbuktató hadsereg azzal vádolta Franciaországot, hogy katonailag be akar avatkozni Nigerben, amit Párizs tagad. A puccs támogatói vasárnap a niameyi francia nagykövetség előtt tiltakoztak. A több ezer ember be akart hatolni a külképviselet épületébe, de végül könnygázzal feloszlatták a tüntetést.

A szomszédos Burkina Faso és Mali, ahol szintén katona junta van hatalmon, hétfő este szolidaritását fejezte ki a nigeri puccsistákkal, és közölte, hogy minden, a Bazoum elnök hatalomba történő visszahelyezésére irányuló katonai beavatkozást a két országnak szóló hadüzenetnek tekintenek, és kivonulnak a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségéből (ECOWAS). A szervezet vasárnap szankciókkal sújtotta a nigeri katonai hatalomátvétel vezetőit, valamint erő alkalmazását is kilátásba helyezte, amennyiben egy héten belül nem helyezik vissza a hatalomba Mohamed Bazoum elnököt.

Az egykori francia gyarmat Niger a világ egyik legszegényebb országa, a világ hetedik legnagyobb urántermelője.

Rovatok