Index Vakbarát Hírportál

Több száz európait kellett kimenekíteni Nigerből, miközben a helyzet fokozódik

2023. augusztus 2., szerda 16:29

Szerda hajnalba biztonságban megérkeztek az első nyugati állampolgárokat kimenekítő repülőgépek Nigerből. A katonai puccs miatt instabil helyzetbe került országban további mentőakciók várhatóak, mivel sokan a helyzet eszkalációjától tartanak.

Mint arról az Indexen beszámoltunk, Olaszország és Franciaország is útnak indított egy-egy evakuációs repülőt Nigerből, miután a nyugat-afrikai országban az elnöki testőrséget vezető Omar Tchiani vezetésével államcsínyt hajtott végre egy katonai junta.

A gépek szerda hajnalban meg is érkeztek a nyugat-európai országok fővárosaiba.

Az első, európai állampolgárokat szállító katonai repülőgép Párizsban landolt, fedélzetén 276 személlyel, köztük egy tucat csecsemővel. A gép nagyrészt francia állampolgárokat szállított, de az utasok között voltak portugálok, belgák, etiópok, sőt, nigeriek is – tudósít róla az ír közmédia, az RTÉ az AFP nyomán.

A Nigerrel korábbi gyarmatosítói kapcsolatokat ápoló Franciaország elsősorban azért döntött a mentőakció elindításáról, mert a Szaharától délre elterülő országban vasárnap több ezer tüntető támadta meg a francia követséget az ország fővárosában, Niameyben. A lakosságnak továbbra is vannak ellenérzései a korábbi gyarmattartóval szemben, emiatt Párizs szerint az állampolgárai nincsenek biztonságban.

Egy magyart is evakuáltak

Ahogy azt lapunk korábban megírta, Párizs mellett Rómába is megérkezett egy repülőgép, aminek 87 kimenekített utasa közül egy magyar állampolgár volt. Mindezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be Facebook-oldalára kitett posztjában.

Vége az információs zárlatnak: sikeresen evakuáltunk egy magyar állampolgárt Nigerből. Az elmúlt órákban ért véget az az evakuációs művelet, amely során egy magyar állampolgár is kimenekítésre került a Száhel-övezet kulcsországából

fogalmazott a tárcavezető.

Az akciót egyébként az olasz hadsereg és a nigeri olasz konzulátus vezetésével hajtották végre. A római járaton nagyrészt olaszok és más uniós tagállamok polgárai utaztak, de egy amerikai evangélikus misszió tagjai is ezzel a géppel hagyták el a katonai puccsot elszenvedő országot.

Még ennél is feszültebbé válhat a helyzet

Miközben már most is több nyugat-európai ország veszélyesnek ítéli a Nigerben való tartózkodást, és emiatt elkezdték kimenekíteni az országban tartózkodó állampolgáraikat, további mentőakciók várhatóak. Ennek oka, hogy sokan a helyzet további eszkalációjától tartanak,

mivel már több afrikai ország is jelezte, hogy akár katonai erővel is beavatkozhatnak, ha nem állítják vissza az alkotmányos rendet, miközben más országok védelmükbe vették az új vezetést.

A Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Szövetsége (ECOWAS) egyhetes határidőt adott a hatalmat megragadó Omar Tchianinak erre, máskülönben katonai erővel kikényszerítenék ki ezt az országban. Ezzel egy időben az országgal szomszédos Burkina Fasót és Malit uraló katonai junták arról biztosították Nigert, hogy egy esetleges intervenció esetén számíthatnak a segítségükre.

Ilyen feszült helyzetben kezdődtek meg a nyugati mentőakciók, miközben a legtöbb ország a demokratikus intézmények visszaállítását követeli Tchianitól. Emellett több nyugati ország, köztük Franciaország és az Egyesült Királyság is azonnal leállította a világ egyik legszegényebb országának szánt támogatásait, amelyek kulcsfontosságúak a nyugati segélyeknek rendkívül kitett afrikai államnak.

Mint arról az Indexen beszámoltunk, a 25 milliós lélekszámú állam vezetését szűk egy hete Omar Tchiani vezetésével egy katonai junta vette át, miközben a demokratikusan megválasztott elnök mellett a kormány más tagjait is börtönbe zárták, a demokratikus intézményeket pedig egyszerűen bezárták.

Rovatok